Markáns hidegfront vágja ketté a jövő hetünket

2019. szeptember. 29 5:16

A következő napokban még a szeptember végén szokásosnál enyhébb időre számíthatunk, majd szerdán erős hidegfront éri el hazánkat, amelynek hatására jelentősen mérséklődik a nappali felmelegedés.

Vasárnap a fátyol- és gomolyfelhők mellett hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap. Csapadék nem várható. A délnyugati, déli szél több helyen megélénkül, néhol meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9 és 15 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 25 fok között alakul.

 

hétfő

  • Eleinte gyengén felhős idő várható sok napsütéssel, majd változóan felhős lesz az ég.
  • Helyenként futó zápor, északon, északkeleten esetleg egy-egy zivatar is előfordulhat.
  • Az északnyugatira forduló szél megerősödik, helyenként viharossá fokozódik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 16, a legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 26 fok között alakul.

 

kedd

  • Általában gomolyfelhős, napos idő várható, csapadék nem valószínű.
  • A déli, délnyugati szél megélénkül, a Kisalföldön meg is erősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet döntően 10 és 15, a legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között alakul.

 

szerda

  • Északnyugat, nyugat felől fokozatosan erősen megnövekszik a felhőzet, beborul az ég, erre azonban a Tiszántúlon csak az esti órákban lehet számítani.
  • Nyugat felől egyre többfelé elered az eső, néhol zivatar is lehet.
  • Az északnyugatira forduló szél megélénkül, időnként meg is erősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9 és 15, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 20 és 26 fok között alakul, de a Dunántúl nyugati részein hűvösebb is lehet.

 

csütörtök

  • Eleinte többnyire erősen felhős lesz az ég, majd nyugat felől gyorsan csökken a felhőzet, kiderül az ég.
  • Délelőtt a déli és keleti megyékben még elszórtan lehet gyenge eső, zápor, majd délutánra már délkeleten is megszűnik a csapadék.
  • Az északnyugati szél többfelé megerősödik, estére azonban jelentősen mérséklődik a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 16 fok között alakul.

 

péntek

  • Eleinte fátyolfelhős idő várható, majd napközben megvastagszik a felhőzet.
  • Északnyugaton futó zápor kialakulhat.
  • A délnyugati szél helyenként megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 18 fok között alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Holnap egy hideg légörvény érkezik és okoz változékony időjárást. Ma még nem kell fronthatástól tartani.

A légnyomás nem változik.