Szombaton mi is kapunk a Lorenzo hurrikán hagyatékából

2019. október. 04 12:58

Szombatra virradó éjszaka egy ciklon csapadékrendszere éri el hazánkat, amely néhány napja még az Atlanti-óceán felett a Lorenzo hurrikán nevet viselte.

Szombaton az erősen felhős vagy borult ég mellett többfelé, nagyobb mennyiségben az északi országrészben kell esőre, záporra számítani, a Nyugat-Dunántúlon esetleg zivatar is kialakulhat. Késő délután nyugat felől már vékonyodik, szakadozik a felhőzet. Kezdetben a déli szelet kísérhetik Sopron térségében élénk, esetleg erős széllökések, majd délutántól egyre nagyobb területen északnyugatira, nyugatira fordul a szél, estétől megerősödik, néhol viharossá fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 4 és 10 fok között alakul, de néhol ennél pár fokkal hidegebb is lehet. Egy-egy helyen talajmenti fagy is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 17 fok között várható, délen lesz a legenyhébb az idő.

 

vasárnap

  • Többnyire közepesen felhős lesz az ég, de keleten lesznek erősebben felhős tájak is.
  • Északkeleten szórványosan, másutt helyenként várható eső, zápor.
  • Az északnyugati, északi szél élénk vagy erős lesz, majd estére mindenütt mérséklődik a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között várható.

 

hétfő

  • A Dunántúlon átmenetileg megvastagszik a felhőzet, másutt gyengébben felhős lesz az ég.
  • Nyugaton, délnyugaton néhol kisebb eső lehet.
  • Az északi, északkeleti szél többfelé megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és +5 fok között alakul, de egyes fagyzugokban gyengén fagyhat.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 14 fok között várható.

 

kedd

  • Többnyire gyengén felhős, napos időre számíthatunk.
  • Csapadék nem valószínű.
  • A szél délnyugatira fordul, megélénkül, a Kisalföld térségében időnként meg is erősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 15 fok között valószínű.

 

szerda

  • Északon, északkeleten megnövekszik a felhőzet, másutt változóan felhős lesz az ég.
  • Kezdetben főként északon, északkeleten, estétől nyugaton is eső, zápor előfordulhat.
  • A déli, délnyugati szél többfelé élénk, néhol erős lesz, majd este a Kisalföldön északnyugatira fordul.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 8, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 15 és 20 fok között valószínű, de északkeleten néhány fokkal hidegebb lesz.

 

csütörtök

  • Nagyobbrészt erősen felhős időre számíthatunk.
  • Több helyen várható eső, zápor, majd délután északnyugaton már felszakadozik a felhőzet.
  • A nyugati, délnyugati szél élénk vagy erős lesz.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 7 és 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 12 és 17 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Holnap egy hideg légörvény érkezik és okoz változékony időjárást. Ma még nem kell fronthatástól tartani.

A légnyomás nem változik.