Már látszik, mikor ér véget a vénasszonyok nyara

2019. október. 23 5:07

Egészen a hét végéig az ország nagy részén az október végén szokásosnál enyhébb időre van kilátás, majd jövő hét elején markáns hidegfront éri el hazánkat erős szél kíséretében.

Szerdán a köd feloszlása után gyengén felhős időre számíthatunk sok napsütéssel, csapadék nem lesz. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás, csak a Kisalföldön élénkül meg a déli szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 23 és 28 fok között valószínű, de a tartósabban ködös tájakon kissé hűvösebb is lehet. Késő este 9, 16 fokra számíthatunk.

 

csütörtök

  • Éjszaka többfelé köd, illetve felhőzet képződik – legnagyobb eséllyel és területen a Dunántúlon, legkisebb valószínűséggel délkeleten -, amely a déli órákra feloszlik, és ezt követően derült, napos időre számíthatunk.
  • Legfeljebb néhol lehet szitálás.
  • A déli, délkeleti szél az ország északnyugati harmadán megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6, 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet 20, 27 fok között alakul.

 

péntek

  • Éjszaka többfelé köd, illetve felhőzet képződik, amely a déli órákra feloszlik, és ezt követően derült, napos időre számíthatunk.
  • Csapadék nem valószínű.
  • Többnyire mérsékelt marad a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5, 11, a legmagasabb nappali hőmérséklet 20, 26 fok között alakul.

 

szombat

  • Éjszaka többfelé köd, illetve felhőzet képződik, amely kisebb körzetekben napközben is tartósan megmaradhat, másutt kitisztul és naposra fordul az idő.
  • Néhol szitálás lehet.
  • Mérsékelt marad a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 10 fok között várható.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 19 és 24 fok között alakul, a tartósan ködös, felhős tájakon viszont több fokkal hidegebb lesz.

 

vasárnap

  • Éjszaka többfelé köd, illetve felhőzet képződik, amely kisebb körzetekben napközben is tartósan megmaradhat, másutt kitisztul és naposra fordul az idő.
  • Néhol szitálás lehet.
  • A délnyugatira forduló szél mérsékelt marad.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 10 fok között várható.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet a napos tájakon 20 fok körül, a tartósan ködös, felhős területeken több fokkal ez alatt valószínű.

 

hétfő

  • Az éjszaka képződő köd napközben feloszlik, miközben megnövekszik a felhőzet.
  • Néhol zápor előfordulhat.
  • Megélénkül, helyenként megerősödik az északnyugatira, északira forduló szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 20 fok között alakul.
  • Napközben északnyugaton lesz a hidegebb, délkeleten a melegebb.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás