Nem kedvez az időjárás a szabadtéri programoknak

2019. november. 08 13:05

A hétvégén és a jövő hét elején sem számíthatunk lényeges változásra időjárásunkban, folytatódik a gyakran csapadékos, felhős idő.

Szombaton napközben az Alföldön is növekszik a felhőzet, de a Duna-Tisza közén néhány, a Tiszántúlon még több órára kisüt a nap, máshol erősen felhős vagy borult lesz az ég. A Tiszántúl kivételével több helyen fordulhat elő szemerkélő eső. A déli, majd a déli óráktól északira forduló szél többfelé lesz élénk. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10 és 17 fok között várható, sőt a Tiszántúlon 18, 20 fok is előfordul.

 

vasárnap

  • Kezdetben borult lesz az ég, majd a déli óráktól dél, délkelet felől csökken a felhőzet, de a Dunántúl északnyugati felén este is sok lesz a felhő.
  • A nap első felében sokfelé várható eső, zápor, keleten és középen akár az ég is megdörrenhet, majd északnyugat felé szorul vissza a csapadékzóna.
  • A Dunántúlon az északnyugati, nyugati, másutt a délnyugati, déli szél lesz élénk, olykor erős.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 11, a legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 19 fok között alakul – délkelet felé haladva a magasabb értékekkel.

 

hétfő

  • Az ország északkeleti harmadán nagyobbrészt erősen felhős idő valószínű, másutt a köd és rétegfelhőzet feloszlását követően több-kevesebb napsütés várható.
  • Délnyugaton néhol csak lassan ritkul a köd.
  • Reggelig északkeleten néhol még lehet kisebb eső, másutt csak szitálás fordulhat elő.
  • A legtöbb helyen mérsékelt légmozgás lesz a jellemző, de az Alföld északi felén még megélénkülhet a nyugati, délnyugati szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 14 fok között alakul.

 

kedd

  • Megnövekszik, majd megvastagszik a felhőzet.
  • A legtöbb szűrt napsütés északkeleten várható.
  • Délutántól délnyugat felől egyre több helyen ered el az eső, zápor.
  • Az északkeleti tájakon estig számottevő csapadék nem valószínű.
  • A keleti, délkeleti szél helyenként megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 17 fok között alakul.

 

szerda

  • Többnyire erősen felhős lesz az ég, inkább csak rövid napos időszakok lehetnek.
  • Több helyen várható eső, zápor.
  • A Dunántúlon az északi, északnyugati, az Alföldön a déli, délkeleti szelet kísérik erős lökések.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 18 fok között alakul – kelet felé haladva lesz melegebb.

 

csütörtök

  • Többnyire erősen felhős lesz az ég.
  • Több helyen valószínű eső, zápor.
  • A déli, délkeleti szél megélénkül, a Dél-Alföldön meg is erősödhet.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 18 fok között alakul – délkeleten a legmagasabb értékekkel.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Átvonult egy hidegfront, holnap érkezik egy újabb ciklon. Nem csoda, ha nem érzik jól magukat a frontérzékenyek. Időnként megerősödik a szél, ami csökkenti a hőérzetet.

A légnyomás emelkedik.