Hamarosan itt az újabb országos esőzés

2019. november. 09 12:44

Az éjszakai órákban újabb nagy kiterjedésű csapadékzóna éri el hazánkat, amely várhatóan vasárnap estére elhagyja térségünket. Utána egy rövid csapadékmentes időszak következik.

Vasárnap eleinte erősen felhős idő valószínű, majd napközben felszakadozik, csökken a felhőzet, és hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap. Kezdetben még több, majd egyre kevesebb helyen lehet eső, zápor, keleten, északkeleten egy-egy zivatar. Legkésőbb északkeleten szűnik meg a csapadék. A Dunántúlon az északnyugati, másutt a délnyugati, déli szél megélénkül, néhol meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 11 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 16 fok között alakul.

 

hétfő

  • Az ország északkeleti harmadán nagyobbrészt erősen felhős idő valószínű, másutt a köd és rétegfelhőzet feloszlását követően több-kevesebb napsütés várható.
  • Délnyugaton néhol csak lassan ritkul a köd.
  • Reggelig északkeleten még lehet kisebb eső, másutt csak szitálás fordulhat elő.
  • A legtöbb helyen mérsékelt légmozgás lesz a jellemző, de az Alföld északi felén még megélénkülhet a nyugati, délnyugati szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 14 fok között alakul.

 

kedd

  • Megnövekszik, majd megvastagszik a felhőzet.
  • A legtöbb szűrt napsütés északkeleten várható.
  • Délutántól délnyugat felől egyre több helyen ered el az eső, zápor.
  • Kelet felé haladva csökken a csapadék esélye, de estétől már ott is várható kisebb eső.
  • A keleti, délkeleti szél helyenként megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 17 fok között alakul.

 

szerda

  • Többnyire erősen felhős lesz az ég, inkább csak rövid napos időszakok lehetnek.
  • Több helyen várható eső, zápor.
  • A Dunántúlon az északi, északnyugati, az Alföldön a déli, délkeleti szelet kísérik erős lökések.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 18 fok között alakul, nyugaton lesz a hűvösebb.

 

csütörtök

  • Az északi megyékben többnyire erősen felhős lesz az ég, másutt a változó felhőzet mellett több-kevesebb napsütés várható.
  • Reggelig több helyen valószínű eső, délután már inkább csak záporok lehetnek.
  • A déli, délkeleti szél megélénkül, a Dél-Alföldön meg is erősödhet.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 17 fok között alakul – délkeleten a legmagasabb értékekkel.

 

péntek

  • Az éjszaka képződött pára, köd feloszlását követően közepesen felhős lesz az ég.
  • Szórványosan valószínű kisebb eső, zápor.
  • A déli, délkeleti szél megélénkül, helyenként megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás