Kedden érkezik az újabb jelentős eső

2019. november. 11 5:05

Hétfőn az ország döntő részén csapadékmentes, sőt, napsütéses időben lesz részünk. Kedd délután, főként a Dunántúlon újabb esőzés veszi kezdetét egy mediterrán ciklonnak köszönhetően.

Hétfőn, délelőtt feloszlanak a ködfoltok, és általában több órára kisüt a nap a változó felhőzet mellett, de főként északkeleten és a Dunántúl nyugati tájain tartósabban több lehet a felhő. Északkeleten délelőtt még helyenként gyenge eső, szitálás előfordulhat. A délire, délkeletire forduló szelet az Észak-Dunántúlon élénk, Sopron környékén időnként erős lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 14 fok között alakul. Késő este 4, 7 fok valószínű.

 

KEDD

  • Eleinte fátyolfelhős lesz az ég, majd délnyugat felől megvastagszik a felhőzet.
  • Egyre többfelé várható eső, zápor. Kelet felé haladva csökken a csapadék valószínűsége.
  • A keleti, délkeleti, az Alpokalján az északi szél megélénkül, néhol meg is erősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és +7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 18 fok között alakul, délkeleten lesz az enyhébb idő.

 

SZERDA

  • Többnyire erősen felhős lesz az ég, inkább csak rövid napos időszakok lehetnek.
  • Több helyen várható eső, zápor.
  • A Dunántúlon az északi, északnyugati, az Alföldön a déli, délkeleti szelet kísérik erős lökések, a Dunántúlon viharos széllökések is lehetnek.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 20 fok között alakul, keleten lesz az enyhébb idő.

 

CSÜTÖRTÖK

  • Erősen és közepesen felhős területek és időszakok egyaránt lesznek.
  • Szórványosan alakul ki eső, zápor.
  • Többnyire mérsékelt marad a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 18 fok között alakul – délkeleten a legmagasabb értékekkel.

 

PÉNTEK

  • Az éjszaka képződött pára, köd feloszlását követően közepesen felhős lesz az ég.
  • Számottevő csapadék nem valószínű, de szitálás előfordulhat.
  • A déli, délkeleti szél megélénkül, helyenként megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 9, a legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul.

 

SZOMBAT

  • Változóan felhős lesz az ég, hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap.
  • Csapadék nem valószínű.
  • A déli, délkeleti szél nagy területen megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet 12, 19 fok között alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Átvonult egy hidegfront, holnap érkezik egy újabb ciklon. Nem csoda, ha nem érzik jól magukat a frontérzékenyek. Időnként megerősödik a szél, ami csökkenti a hőérzetet.

A légnyomás emelkedik.