Hidegfront vágja ketté a napunkat

2019. november. 18 5:04

A hétfői nap folyamán egy hidegfront vonul át hazánk felett, amelynek hatására kezdetben többfelé kell esőre számítani, majd délutánra a csapadék fokozatosan az északkeleti megyékre korlátozódik.

Reggel, kora délelőtt keleten nagyrészt bezáródik a felhőtakaró, a csapadék – szórványos eső, zápor – a középső országrész fölé helyeződik, miközben délnyugaton, nyugaton már egyre nagyobb területen kiderül az ég. Kora délutánra a Dunántúl után a középső tájak fölül is elvonulnak a felhők, ekkortól inkább már csak északkeleten eshet. A déli, délnyugati szelet többfelé élénk, néhol erős lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 12 és 16 fok között várható, de a Tiszántúl egy részén 17, 18 fok is lehet. Késő este 5, 10 fok valószínű.

 

kedd

  • Az éjszaka képződő köd, illetve felhőzet északkeleten és a főváros térségében napközben helyenként tartósabban is megmaradhat, másutt a köd feloszlása után változóan felhős idő várható.
  • A tartósan borult tájakon szitálás előfordulhat.
  • A délkeleti, keleti szelet élénk, néhol erős lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 17 fok között várható.

 

szerda

  • Többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég.
  • Többfelé valószínű eső, záporeső, legkisebb eséllyel északkeleten.
  • A keleti, délkeleti szelet élénk, néhol erős lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 8, a legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 17 fok között valószínű.

 

csütörtök

  • Eleinte többnyire erősen felhős lesz az ég, majd délnyugat felől felszakadozik a felhőzet.
  • Kezdetben többfelé, majd délután már csak északkeleten valószínű eső, záporeső,
  • A déli, délkeleti szelet időnként élénk lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között valószínű.

 

péntek

  • Felhősebb jellegű idő valószínű, inkább csak rövid napos időszakok lehetnek.
  • Néhol fordulhat elő eső, záporeső.
  • A délkeleti szelet élénk, időnként erős lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 8, a legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 14 fok között valószínű.

 

szombat

  • Közepesen és gyengébben felhős területek és időszakok egyaránt lesznek.
  • Néhol kisebb eső, zápor kialakulhat.
  • A délkeleti szelet élénk, időnként erős lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Vasárnapig nem kell fronthatással számolni.

A légnyomás csökken.