Az esők után a köd veszi át a vezető szerepet

2019. november. 20 13:26

Az időjárásunkat meghatározó ciklon csütörtök estére elhagyja hazánkat, a hétvégére megnyugszik időjárásunk. A csendes, ősz végi időben egyre kedvezőbbé válnak a feltételek köd kialakulásához.

Csütörtökön kezdetben északnyugaton, északon még zárt lehet a felhőtakaró, majd ott is szakadozott lesz a felhőzet, több-kevesebb napsütés mindenütt valószínű. Kora délutánig északon egyre kevesebb helyen számíthatunk esőre, majd estétől a keleti országrészben fordulhat elő szórványosan csapadék. A délkeleti, déli szél több helyen megélénkül, az Észak-Dunántúlon helyenként meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul.

 

péntek

  • Az ország egy részén – nagyobb eséllyel a középső és déli tájakon – felszakadozik a felhőzet, hosszabb időre is kisüthet a nap, másutt többnyire erősen felhős marad az ég.
  • Északon, északkeleten reggel, délelőtt elszórtan kisebb eső, zápor még várható, egyébként csapadék nem valószínű.
  • A délkeleti szelet többfelé élénk, néhol erős lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 9, a legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 15 fok között várható, északkeleten lesz a hidegebb.

 

szombat

  • Többnyire gyengén felhős, napos időre számíthatunk, hosszabban felhős területek inkább csak keleten lehetnek.
  • Csapadék nem várható.
  • A délkeleti, keleti szelet többfelé élénk, helyenként erős lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 fok között alakul.

 

vasárnap

  • A ködfoltok reggel feloszlanak, az ország nagy részén kisüt a nap, de kisebb körzetekben – elsősorban a Dunántúl nyugati felén – tartósabban megmaradhat a kialakuló felhőzet.
  • Csapadék nem valószínű.
  • A délkeleti, keleti szelet többfelé élénk lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 14 fok között várható.

 

hétfő

  • Derült és borult, ködös területek váltakoznak.
  • A Dunántúl nyugati részén legnagyobb a tartós köd esélye, arrafelé helyenként szitálás előfordulhat.
  • A keleti, délkeleti szél többnyire mérsékelt marad.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 13 fok között valószínű.

 

kedd

  • Többnyire erősen felhős vagy borult, foltokban tartósan ködös időre van kilátás, napsütés csak kis területen valószínű.
  • Helyenként eső, szitálás várható.
  • Mérsékelt marad a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 12 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Hétfőig nem érkezik újabb front. Az előző hidegfront áthaladása után még áramlik be hideg levegő, majd a fronthatás fokozatosan megszűnik. Enyhülnek a tünetek.

A légnyomás nem változik.