Lássuk, mikor éri el a melegedés a tetőfokát

2019. december. 15 5:01

A mai nappal megkezdődik időjárásunk átalakulása, napsütés és rendkívül enyhe idő érkezik. Kedden lesz a legmelegebb, ekkor helyenként akár 18 fokig is melegedhet a levegő.

Vasárnap a ködfoltok feloszlása után változóan felhős időre számíthatunk többórás napsütéssel, csapadék nem valószínű. A déli szelet sokfelé élénk, a Dunántúl északi részén több helyen erős lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 12 fok között várható. Késő este 1, 8 fok valószínű.

 

HÉTFŐ

  • Főként a Fertő-tó környezetében, illetve az északkeleti harmadban hajnalra köd, illetve rétegfelhőzet képződik, amely az utóbbi tájakon néhol makacsul tarthatja magát.
  • Másutt a változó mennyiségű és vastagságú fátyolfelhőzet mellett több-kevesebb napsütésre lehet számítani.
  • Számottevő csapadék nem valószínű.
  • A déli szelet többfelé élénk, főként az Észak-Dunántúlon erős lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +6 fok között alakul.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 8 és 16 fok között valószínű, de a tartósabban ködös, borús északkeleti tájakon ennél pár fokkal hidegebb is lehet.

 

KEDD

  • Hajnalra főként az Északi-középhegység térségében néhol köd, illetve rétegfelhőzet képződhet, amelynek egy (kisebb) része akár tartósan is megmaradhat.
  • Másutt túlnyomóan derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, ugyanakkor a Dunántúlon vastagabb fátyolfelhők is szűrhetik a napsütést.
  • Csapadék nem valószínű.
  • A déli, délnyugati szél többfelé megerősödik, elsősorban az Észak-Dunántúlon viharossá fokozódik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 10 fok között alakul, nyugaton lesz enyhébb az idő.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet az ország túlnyomó részén 12 és 18 fok között valószínű, de ahol tartósan borult marad az ég, ott ennél több fokkal hidegebb is lehet.

 

SZERDA

  • Hajnalra elsősorban az Északi-középhegység térségében nagyobb területen köd, illetve rétegfelhőzet képződik, amelynek egy része akár tartósan is megmaradhat.
  • Másutt a változó mennyiségű és vastagságú fátyolfelhőzet mellett több-kevesebb napsütésre lehet számítani.
  • Csapadék nem várható.
  • A déli, délnyugati szelet az Észak-Dunántúlon erős lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 11 fok között alakul, nyugaton lesz enyhébb az idő.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 10 és 16 fok között valószínű, de a tartósan borús vidékeken ennél pár fokkal hidegebb is lehet.

 

CSÜTÖRTÖK

  • Éjszaka nagyobb területen képződhet rétegfelhőzet, illetve köd, amelynek egy része főleg az északkeleti vidékeken akár tartósan is megmaradhat.
  • Másutt feloszlását követően rövid időre kisüthet a nap, majd megnövekszik a felhőzet.
  • A nap második felében elszórtan kisebb eső, zápor is valószínű.
  • Általában mérsékelt marad a légmozgás, de az Észak-Dunántúlon megélénkül, néhol meg is erősödik a déli szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +8 fok között alakul.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 8 és 14 fok között valószínű, de a tartósan borult tájakon ennél pár fokkal hidegebb is lehet.

 

PÉNTEK

  • Főként az ország északkeleti harmadán hajnalra köd, illetve rétegfelhőzet képződik, amelynek egy része makacsul tarthatja magát.
  • Másutt változóan felhős idő várható hosszabb-rövidebb napos időszakokkal.
  • Néhol kisebb eső, zápor előfordulhat.
  • Több helyen megélénkül, főként a Dunántúlon néhol meg is erősödik a déli, délnyugati szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +8 fok között alakul.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 8 és 14 fok között valószínű, de a tartósan borult tájakon ennél egy-két fokkal hidegebb is lehet.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Átvonult egy hidegfront, holnap érkezik egy újabb ciklon. Nem csoda, ha nem érzik jól magukat a frontérzékenyek. Időnként megerősödik a szél, ami csökkenti a hőérzetet.

A légnyomás emelkedik.