Borongós, esős idő kísérheti az utolsó adventi hétvégét

2019. december. 16 12:34

A normálnál jelentősen enyhébb napok elé nézünk. Csütörtöktől egy-egy zápor már előfordulhat, de a következő kiterjedt, néhány milliméteres eső a hétvégére körvonalazódik.

Kedden általában változóan fátyolfelhős égre, szűrt napsütésre van kilátás. A ködös területek gyorsan zsugorodnak, de az Északi-középhegység közvetlen környezetében tartósabban is megmaradhat a köd és rétegfelhőzet. A ködös területeken jelentéktelen szitálás előfordulhat. A déli, délnyugati szél többfelé élénk lesz, a Dunántúlon olykor erős, a Kisalföldön viharos széllökésekre is számítani lehet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 10 fok között alakul, a Dunántúlon lesz enyhébb az éjszaka. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 12 és 18 fok között várható, de a tartósan borult tájakon csupán 7, 11 fok valószínű.

 

SZERDA

  • Éjszaka főként a Dunától keletre nagyobb területen képződhet köd, amely napközben az Északi-középhegység térségében tartósan megmaradhat.
  • Az ország nagyobb részén azonban a sok fátyolfelhő mellett napos idő várható.
  • Csapadék nem lesz.
  • A déli, délnyugati szél a Dunántúlon (inkább a nap első felében) megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +11 fok között alakul.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10 és 16 fok között valószínű, de a tartósabban ködös tájakon kissé hidegebb is lehet.

 

CSÜTÖRTÖK

  • Az Északi-középhegység mellett éjszaka ismét nagyobb területen képződhet köd, majd rétegfelhőzet, amely napközben továbbra is leginkább az északi hegyek térségében maradhat meg tartósan.
  • Az ország nagyobb részén a fátyolfelhők miatt szűrt napsütésre számíthatunk, estefelé a Nyugat-Dunántúlon pedig meg is vastagodhat a felhőzet.
  • A Nyugat-Dunántúlon kisebb záporok kialakulása nem kizárt.
  • A mérsékelt, élénk déli, délkeleti szél mellett a Kisalföldön erős lökések is lehetnek.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +8 fok között alakul.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 14 fok között valószínű, de a tartósan ködös tájakon hidegebb is lehet.

 

PÉNTEK

  • Az Északi-középhegység mellett éjszaka ismét nagyobb területen, főként az Alföldön, északkeleten köd képződhet, de napközben csak kis területen maradhat meg.
  • Átmeneti felhőzet-növekedés mellett összességében néhány órás napsütésre számíthatunk.
  • Egy-egy zápor kialakulhat.
  • A déli, délkeleti szél a Dunántúlon megerősödik, az Észak-Dunántúlon helyenként viharos lökések is lehetnek.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +8 fok között alakul.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 14 fok között valószínű, de a tartósan ködös tájakon kissé hidegebb is lehet.

 

SZOMBAT

  • Országszerte megnövekszik a felhőzet.
  • Délnyugat felől csapadékzóna vonul át az országon, eső formájában.
  • Több helyen megerősödik a délkeleti, déli szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 9, a legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 15 fok között alakul.

 

VASÁRNAP

  • Átmenetileg csökkenhet a felhőzet, de továbbra is az erősen felhős égkép lesz a jellemző.
  • Szórványos jelleggel várható kisebb záporeső.
  • A déli, délnyugati szél jellemzően mérsékelt marad.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 12 fok között alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Holnap egy hideg légörvény érkezik és okoz változékony időjárást. Ma még nem kell fronthatástól tartani.

A légnyomás nem változik.