Viharos időt hoz a Kirk hurrikán maradéka

2024. október. 10 5:07

A Kirk hurrikán nedvességétől megerősödött hidegfront csütörtök délután éri el hazánkat. Viharos szél és többfelé intenzív záporok, zivatarok kíséretében vonul át hazánk felett.

Csütörtökön a változó felhőzet mellett általában sok napsütés várható. A déli óráktól északnyugat felől fokozatosan beborul az ég, egyre több helyen valószínű eső, zápor, néhol zivatar is lehet. A Tiszántúlon csak estétől növekszik határozottan a felhőzet, ott késő estétől érkezik a csapadék. A déli, délnyugati szél elsősorban a Dunántúlon lesz erős, néhol viharos, majd délután egyre nagyobb területen északira, északnyugatira fordul a szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 27 fok között alakul. Késő este 12, 17 fok valószínű.

Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:

5 fotó megtekintése
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Az egész hét időjárása változékonyan alakul. A szél időnként megerősödik, ami csökkenti a hőérzetet. Magas pázsitfű pollenkoncentráció esetén a viharok hatására a levegőben szálló nagyobb pollenszemek kisebb szemcsékre esnek szét, s ezek a részecskék kis méretüknek köszönhetően a tüdő mélyebb részeibe is eljutnak, így hevesebb reakciót váltanak ki a szervezetben.

A légnyomás nem változik.