október 09.szerda
Kelet felé halad a frontfelhőzet és a gyengülő csapadékzóna, amely mögött délnyugat felől csökken a felhőzet, kisüt a nap. Ezt követően gomolyfelhők képződnek, amelyekből néhol kialakulhat zápor, egy-egy zivatar sem kizárt. Délután, késő délután keleten is felszakadozik, csökken a felhőzet. A déli, délnyugati szél többfelé élénk, helyenként erős lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 19 és 25 fok között valószínű, inkább csak helyenként lehet ennél kissé hűvösebb. Késő este 13 és 18 fok között alakul a hőmérséklet.
október 10.csütörtök
A változó felhőzet mellett általában sok napsütés várható. A déli óráktól északnyugat felől fokozatosan beborul az ég, egyre több helyen valószínű eső, zápor, néhol zivatar is lehet. A Tiszántúlon csak estétől növekszik határozottan a felhőzet, ott késő estétől érkezik a csapadék. A déli, délnyugati szél elsősorban a Dunántúlon lesz erős, néhol viharos, majd délután egyre nagyobb területen északira, északnyugatira fordul a szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 27 fok között alakul.
október 11.péntek
A front zárt felhőzete és összefüggőbb csapadéksávja kelet felé elhagyja hazánkat. Mögötte a gomoly- és fátyolfelhők mellett általában több órára kisüthet a nap, erőteljesebb gomolyfelhő-képződés kb. a Tisza szélesebb sávjában lehet, főleg ott alakulhatnak ki záporok napközben. Többfelé megerősödik az északnyugati, északi szél. A hajnali 9, 15 fokról 15 és 22 fok közé emelkedik a hőmérséklet, délkeleten mérhetik a magasabb értékeket.
október 12.szombat
Éjjel, reggel főleg keleten, északkeleten lehet pára, köd, rétegfelhőzet, amely napközben szakadozik, gomolyosodik, nyugatról fátyolfelhők is érkeznek, emellett általában többórás napsütés várható. Csak északkeleten fordulhat elő elvétve szitálás. Az északi, majd a Dunántúlon a délkeleti szél helyenként megélénkül. A hajnali 3, 11 fokról 14 és 19 fok közé melegszik fel a levegő.
október 13.vasárnap
Változóan felhős időre számíthatunk, több-kevesebb napsütéssel. Csupán elvétve lehet szitálás, jelentéktelen eső. Néhol időnként megélénkül a déli szél. A minimum-hőmérséklet 1 és 10, a csúcsérték 15 és 23 fok között alakul, északkeleten lesz a hidegebb idő.
október 14.hétfő
Éjjel pára, köd, rétegfelhőzet képződik, ezek feloszlása után hazánk nagy részén napos idő várható gomoly- és fátyolfelhőkkel. Csapadéknak kicsi az esélye. Az északi, majd a keleti szél többnyire mérsékelt lesz. Hajnalban 3, 11, délután 15, 22 fok valószínű.
október 15.kedd
Éjjel pára, köd, rétegfelhőzet képződik, amelyek feloszlását változóan felhős idő követi több-kevesebb napsütéssel, csapadék nem valószínű. A déli, délkeleti szél helyenként megélénkül. Hajnalban 3, 12, délután 16, 24 fokra számíthatunk.
Országos előrejelzés
horoszkóp
- Kos
- Bika
- Ikrek
- Rák
- Oroszlán
- Szűz
- Mérleg
- Skorpió
- Nyilas
- Bak
- Vízöntő
- Halak
Kedves Kos! Tüzes impulzusoddal töröd az utat, de ha megteheted, délelőttre időzíts minden olyan eseményt, találkát, amikor szükséged is lesz erre a hevesebb viszonyulásra. A délután már a visszafogottabb programoké legyen.
Még több horoszkópKedves Bika! Ha mára fontos projekted vagy feladatod van, abba lehetőleg vesd bele magad még délelőtt, ne halaszd el délutánra. Ha sikerül elkezdeni, onnantól már céltudatosan és kitartóan tudod tolni a dolgot, semmi nem állhat utadba.
Még több horoszkópKedves Ikrek! Annyi minden beleférhet a mai napba, hogy lehet, nem tudod eldönteni, hogy merre is kapj. Ragadj meg egy szálat és igyekezz azt felgöngyölíteni minél alaposabban. A kitartást igénylő, gépiesebb feladatokat hagyd inkább délutánra.
Még több horoszkópKedves Rák! Semmiképp ne fogd vissza az energiáidat! Ha lehet, ma különösképp figyelj arra, hogy egyszerre csak egy dologra koncentrálj, nehogy szétszaladjon minden a kezed alól.
Még több horoszkópKedves Oroszlán! Délelőtt ugorj fejest a dolgok sűrűjébe, aztán délután már kitartóan haladhatsz ezen a meghatározott csapásirányon. Sok szempont és paraméter megváltozhat, de semmi nem téríthet el, ha látod magad előtt a célt.
Még több horoszkópKedves Szűz! A mai délelőtt kicsit össze-vissza, akár kaotikusan is alakulhat számodra, próbáld túlélni a dolgot. Ha kitartasz, délutánra rendeződhetnek a dolgok és minden visszaállhat a jól ismert kerékvágásba.
Még több horoszkópKedves Mérleg! A szerdai arany középutat nem lesz könnyű megtalálni, ráadásul a délelőtt és a délután vehemenciája erősen különbözhet egymástól. Hangolódj rá finoman a mai nap eseményeire és haladj az árral.
Még több horoszkópKedves Skorpió! Annyi mindenféle történhet ma, hogy lehet, hogy kapkodnod kell a fejedet, még szerencse, hogy képes vagy átlátni a káoszt. Délutánra viszont rendeződhetnek a dolgok, ha döntést kell hoznod valamiben, várd meg ezt a nyugodtabb időszakot.
Még több horoszkópKedves Nyilas! Szerdán minden tetterőd összpontosulhat, ami szinte szuperképességeket adhat neked. Csak arra kell ügyelned, hogy ezt még a délelőtt folyamán használd ki, mert délutánra már más irányt vehetnek a dolgok.
Még több horoszkópKedves Bak! A délelőttöt próbáld meg túlélni, de számíts rá, hogy jóval nagyobb pörgést hozhat, mint ami neked komfortos, így lehet, hogy a határaidat is át kell lépned. Délutánra viszont megnyugszanak a kedélyek és eljön a te időd!
Még több horoszkópKedves Vízöntő! Engedd, hogy ma kitáruljon előtted a világ, vesd bele magad és szárnyalj! Ha bárminemű felkérés jön, lehet, hogy jobb, ha türelmet kérsz, míg végiggondolod. A délután és este már józanabb látásmódot hozhat.
Még több horoszkópKedves Halak! Ne ijedj meg, ha kissé erőteljesen indul a nap, a látszólagos káosz délutánra rendeződhet. Ha most szeretnél valamibe nagyobb energiát tenni, azt inkább délelőttre időzítsd, délutánra maradjon a kitartást igénylő, rutinszerű munka.
Még több horoszkóp
rekordok anno
-5,8
Fügöd
1947
29,5
Kecskemét
1935
orvosmeteo
Hidegfront
Egy mediterrán ciklon hidegfrontja vonul át felettünk. Jelentős változást az időjárásban nem okoz, de nedvesebbé válik a levegő. Az időjárás érzékenyek azonban kellemetlen tüneteket tapasztalhatnak.
A légnyomás csökken.
Startlapon fut
Gyakran keresett települések: Budapest | Miskolc | Szeged | Pécs | Győr | Debrecen | Székesfehérvár | Szolnok | Kecskemét | Zalaegerszeg
Kedvelt tóparti települések: Balatonfüred | Siófok | Balatonalmádi | Tihany | Balatonfűzfő | Balatonboglár | Zamárdi | Balatonlelle | Keszthely | Révfülöp | Fonyód | Balatonfenyves | Balatonszárszó | Fadd-Dombori | Szelidi-tó