július 21.vasárnap

A kevésbé felhős nyugati, délnyugati tájakon pára- és ködfoltok képződhetnek, melyek délelőtt hamar feloszlanak. Emellett reggelig továbbra is előfordulhat csapadék - egyre inkább keleten, majd a nap első felében ott is szakadozik a felhőzet, és napközben általában sok napsütés várható - főként az ország keleti felén erőteljes - gomolyfelhő-képződéssel. Főleg hazánk északkeleti, keleti harmadában számíthatunk elszórtan záporokra, zivatarokra, de másutt is elvétve előfordulhat záporeső. Az északnyugati, északi szél döntően mérsékelt, helyenként keleten élénk lesz. A zivatarokat erős, néhol viharos széllökés kísérheti. A legmagasabb nappali hőmérséklet 28 és 33 fok között alakul. Késő estére 19 és 26 fok közé hűl le a levegő.

Országos előrejelzés

30
31
31
32
32
32
32
31
30
32
31
30
25
27
29
25
27
27

04:07

19:32

8,4

várható max. uv:extrém

horoszkóp

  • Kos
  • Bika
  • Ikrek
  • Rák
  • Oroszlán
  • Szűz
  • Mérleg
  • Skorpió
  • Nyilas
  • Bak
  • Vízöntő
  • Halak
Kos

Kedves Kos! Lelkileg már nem bírod a stresszt, teljesen kikészülsz attól, hogy amit felépítettél, bármelyik pillanatban összeomolhat. Ne engedd, hogy eluralkodjon rajtad a pánik, mert az nem fog semmi jóra vezetni.

Még több horoszkóp
Bika

Kedves Bika! Vasárnap maradj a háttérben! Neked csak apróságokon kell változtatnod ahhoz, hogy nagyot lépj előre, nem érdemes belefolynod senkinek a vitájába. Ennek semmi értelme nincs, és ezt te is tudod nagyon jól.

Még több horoszkóp
Ikrek

Kedves Ikrek! Sok akadály gördült az utadba az elmúlt időszakban, de neked ennek ellenére is sikerült megugranod minden feladatot. Légy magadra végtelenül büszke. Ne foglalkozz senkivel és semmivel.

Még több horoszkóp
Rák

Kedves Rák! Vasárnap teljesen váratlanul érkezik a nagy lehetőség, amire eddig vártál. Nincs min agyalnod, azonnal ragadd meg az alkalmat. Végre élheted az álmaidat, és ez nagyon jó dolog. Szerencsés vagy!

Még több horoszkóp
Oroszlán

Kedves Oroszlán! Vasárnap van, mégsem érzed magad komfortosan. Úgy véled, valami történni fog és semmi ráhatásod nincs az eseményekre. Ne pánikolj és ne szőj összeesküvés elméletek!

Még több horoszkóp
Szűz

Kedves Szűz! Hatalmas teher nyomja a vállad már régóta. Beszéld meg a családoddal a problémákat, mert erre a dologra megoldást kell találnod. Teljes ki vagy már készülve így is idegileg. Mihamarabb lépned kell.

Még több horoszkóp
Mérleg

Kedves Mérleg! Vasárnap nem kell bosszankodnod semmi miatt, minden úgy alakul, ahogy szeretnéd. Jól érzed magad a bőrödben. Azért próbálj a realitások talaján maradni. Muszáj, hogy az előtted álló feladatokra koncentrálj.

Még több horoszkóp
Skorpió

Kedves Skorpió! Vasárnap szerelmed okoz neked kellemes meglepetést már a nap elején. Ha éppen nincs párod, akkor egy barátod rángat ki a szürke hétköznapokból a csodás hétvégébe. Végre kimozdulsz, és jól érezd magad.

Még több horoszkóp
Nyilas

Kedves Nyilas! A vasárnapot rendszerint a családoddal vagy barátokkal töltöd, de most valamiért nem találod a helyed. Egy kis énidő mindig jól jön, kapj az alkalmon! Vasárnap van, rég volt egy olyan nap, amikor nem csináltál semmit.

Még több horoszkóp
Bak

Kedves Bak! Már nagyon szeretnél a végére érni minden folyamatban lévő ügyednek, mert még vasárnap sem tudsz kikapcsolni miattuk. Próbálj meg pihenni, mert ebbe bele fogsz bolondulni.

Még több horoszkóp
Vízöntő

Kedves Vízöntő! Néhányat túl nagy tempót diktálnak és te már nem is akarod tartani azt. Az, hogy elvárnak tőled dolgokat, rendben van, de hogy mindent, az már nem. Muszáj, hogy meghúzd a határaidat.

Még több horoszkóp
Halak

Kedves Halak! Fordíts egy kis időt magadra, a barátaidra is! Mikor lazíthatnál, ha ma nem? Dobj félre mindent, emeld fel a telefont és add át magad a szórakozásnak! Úgyis nagyon rég volt ilyen, és még a nyári szabadságod sem vetted ki!

Még több horoszkóp

rekordok anno

Július 21.

5,5

Szombathely

1996

40,5

Túrkeve

2007

Startlapon fut