május 12.hétfő
Délnyugaton csak lassan szakadozik a felhőzet, sőt a határ mentén tartósan borult maradhat az ég, ott gyenge eső még délután is előfordulhat. Másutt fokozatosan gomolyosodik a felhőzet, illetve gomolyfelhők képződnek, így több-kevesebb napsütés is várható, és az északkeleti tájakon néhol záporok is kialakulhatnak. Az északi, északkeleti szél olykor megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 19 fok között valószínű. Késő estére 7 és 14 fok közé hűl a levegő.
május 13.kedd
Az éjszaka képződő felhőzet fokozatosan gomolyosodik, illetve másutt is gomolyfelhők képződnek, emellett sok napsütés várható. Néhol zápor előfordulhat. Az északi, északkeleti szél főként a Tiszántúlon olykor megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 20 fok között valószínű.
május 14.szerda
Fátyol- és gomolyfelhők zavarhatják a napsütést, főként a nap első felében lehet vastagabb a magasszintű felhőzet. Csapadék nem valószínű, inkább csak északkeleten fordulhat elő zápor. A nyugati, délnyugati szél helyenként megélénkül. Hajnalban általában 3, 8 fokra számíthatunk, a hidegre hajlamos helyeken fagypont körüli értékek is előfordulhatnak. Délutánra 18 és 23 fok közé melegszik fel a levegő.
május 15.csütörtök
Délen még sokat süthet a nap, azonban észak felől frontális felhőzet érkezik, amely mentén több helyen valószínű eső, zápor, nagyobb eséllyel a déli és a keleti országrészben zivatar is kialakulhat. Északnyugaton a legkisebb a csapadék esélye. Este észak felől egyre nagyobb területen kiderül az ég. Élénk, erős lesz a délnyugati szél, mely napközben északias irányba fordul és nagy területen kísérhetik erős, néhol viharos lökések. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 6 és 12 fok között alakul, de a szélvédett, kevésbé felhős déli, délnyugati tájakon ennél pár fokkal hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 19 és 24 fok között valószínű, de északkeleten több fokkal alacsonyabb értékekre számíthatunk. A front mögött délután mindenütt jelentősen visszaesik a hőmérséklet.
május 16.péntek
Délen is csökken a felhőzet, egyre többfelé kiderül az ég, így sok napsütés várható, ugyanakkor napközben gomolyfelhők képződnek. Néhol, nagyobb eséllyel északon, északkeleten zápor előfordulhat. Az északias szelet nagy területen kísérhetik élénk, erős széllökések. Hajnalban általában 0, +8 fok valószínű, a felhős déli tájakon lesz a legenyhébb az éjszaka, ugyanakkor északkeleten gyenge fagy is előfordulhat. Délután 14, 19 fok között alakulhat a hőmérséklet.
május 17.szombat
A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés valószínű, de lehetnek felhősebb körzetek is. Eső, zápor, esetleg zivatar előfordulhat. Az északnyugati, északi szelet több helyen kísérhetik erős lökések. Hajnalban -1, +8 fok valószínű, főként északkeleten gyenge fagy is lehet, délután 14, 19 fok között alakulhat a hőmérséklet.
május 18.vasárnap
Változóan felhős idő valószínű hosszabb-rövidebb napos időszakokkal. Eső, zápor, esetleg zivatar elszórtan előfordulhat. A nyugati, északnyugati szél több helyen erős lehet. A hajnali 1, 10 fokról délutánra 14 és 20 fok közé melegedhet fel a levegő.
Országos előrejelzés

horoszkóp
- Kos
- Bika
- Ikrek
- Rák
- Oroszlán
- Szűz
- Mérleg
- Skorpió
- Nyilas
- Bak
- Vízöntő
- Halak
Kedves Kos! Egyébként is intenzív érzelmi életed ma még nagyobb hullámokat vethet. Nézd át, hogy mi az, ami már egyáltalán nem tesz jó szolgálatot, mert azon egy lendülettel túl is tudsz lépni. Jó lenne a biztonságra nagyobb figyelmet fordítanod.
Még több horoszkópKedves Bika! Szenvedélyes érzelmek ébredhetnek ma fel lelked mélyén. Bár hétköznap van, mégis juthat idő a csábításra és szenvedélyre. Felfedezhetsz új élményeket. A birtoklási vággyal és a féltékenységgel azonban meggyűlhet a bajod.
Még több horoszkópKedves Ikrek! Semmiképp se reagáld túl a ma feltoluló érzelmeket, még akkor sem, ha szinte szétfeszítenek. Inkább tegyél meg mindent, hogy megakadályozd, hogy rossz pályára álljanak a folyamatok. Persze lehet olyan helyzet, ami nem tőled függ…
Még több horoszkópKedves Rák! Intuíciód ma is jó szolgálatot tehet, érdemes figyelni minden jelre, ami ér. Azokra koncentrálj, melyek megerősítenek és előrébb visznek választott utadon. Vállald az elköteleződésedet akkor is, ha ez megnemértésre talál környezetedben.
Még több horoszkópKedves Oroszlán! Sajnos, ma a féltékenység ördöge a legkisebb provokációra is fellángolhat, nagyon kéne ezzel vigyáznod. A túltolt érzésekkel sajnos nem lehet megoldani a kialakult helyzetet, sokkal jobb lenne nyugodtabban ránézni az eseményekre és reakciókra is.
Még több horoszkópKedves Szűz! Vágyad a stabilitásra ma még erősebb lehet, különösen, ha úgy érzed, hogy érzelmi kavalkád kellős közepébe csöppentél. Próbálj megnyugodni, segíteni fog, ha igyekszel józanul és amennyire lehet, érzelemmentesen átlátni az eseményeket.
Még több horoszkópKedves Mérleg! Ma tetőpontjára hághat a feszültség, de ha túl tudsz ezen lendülni és az érzések árja sem sodor el, esélyed van kiteljesedni valamelyik életterületeden. Vágj bele a napba magabiztosan és örülj minden kis sikernek!
Még több horoszkópKedves Skorpió! Mélységek és magasságok várhatnak ma rád. Magaddal szemben mindenképp légy őszinte, különösen, ami az érzelmeidet illeti. Nem baj, ha most sebezhetőnek érzed magad, ott lehet valami fontos elrejtve.
Még több horoszkópKedves Nyilas! Olyan meghatározó érzelmi hatások érhetnek, melyek segítenek megszabadulni a régmúlt terheitől. Lehet, hogy nem is tudtad, hogy egy érzés visszahúz és akadályozza a továbblépésedet. Most átírhatod mintáidat.
Még több horoszkópKedves Bak! A mai telihold felforgató ereje még a te nyugalmadat is felrázhatja, különösen, ami az érzelmeket illeti. Valamilyen formában megérintenek ma a mély érzések, fogadd ezeket bizalommal.
Még több horoszkópKedves Vízöntő! Bárhogy sikerültek is a dolgaid mostanában, engedd el a nagy érzelmi reakciókat és próbálj továbblépni. Az elengedés lehet a kulcs, hogy kissé fel tudj lélegezni, így fogsz tudni felszabadultan és könnyedén dönteni és cselekedni.
Még több horoszkópKedves Halak! Olyan mély érzelmek kerülhetnek ma felszínre, melyeket esetleg magadnak sem mertél eddig bevallani. Próbálj a földön maradni az érzelmi hullámzás ellenére is és józanul meghozni a mai döntéseidet.
Még több horoszkóprekordok anno
-4,4
Szentgotthárd
1978
35,5
Ásotthalom
1958
orvosmeteo
Nincsfronthatás

Csütörtökig nem kell fronthatással számolni. A kellemetlen tünetek fokozatosan elmúlnak.
A légnyomás nem változik.