Óvd az élővizeket a napolajtól

2021. június. 18 12:44

A hőség és vizeink kedvező hőmérséklete nagy tömegeket vonz majd a partra hétvégén. Fontos azonban észben tartanunk környezetünk megóvását is a nyaralás során.

Nem kérdés, hogy védenünk kell bőrünket az erős, sokszor extrém erős UV-sugárzástól – számos tanulmány bizonyította, hogy 11 és 15 óra között, fényvédelem nélkül a tűző napon tartózkodni veszélyes bőrünk egészségére. Legtöbben erre a célra különböző naptejeket, napolajokat választanak, melyek fontos és hasznos segédeszközök nyáron. A törekvés tehát jó, azonban ezen termékek használatával kapcsolatban egyelőre kevésbé van jelen a köztudatban saját felelősségünk környezetünk és a vízi elővilág felé.

Ki ne látott volna strandolás közben, a víz felszínén lebegő olajfoltot, mely a strandolók bőréről vízbe olvadó naptej és napolaj maradványa? A kutatások jelenleg is folynak arról, hogy egyes kémiai anyagok pontosan milyen hatással vannak élő vizeinkre, azt azonban addig is mindannyian beláthatjuk, hogy a rólunk vízbe kerülő olajok és krémek nem tartoznak a vízi élővilág természetes anyagai közé. A Greenpeace munkatársának beszámolója szerint a víz felszínén szétterülő napolaj az érintett területen gátolja az oxigén beoldódását a vízbe, továbbá ellehetetleníti a szerves anyagok bomlása során keletkező, nagy mennyiségben toxikus gázok kipárolgását. A vízbe hurcolt krémek, olajok ezen kívül rátapadhatnak a halak kopoltyújára, ezzel is gátolva oxigénfelvételüket.

Ha kicsit távolabbra tekintünk, Palau szigetállamban és Hawaii-n is betiltottak több, a naptejekben előszeretettel használt kémiai összetevőt, mivel azok bizonyítottan a korallok pusztulását okozza, illetve veszélyes a halakra, hínárokra és a tengeri sünökre is. Néhány anyagról már biztosan tudjuk, hogy ártalmasak a vízi élővilágra, ezek pedig: oxibenzon és oktinoxát. Ezek betiltását az Európai Unióban is kezdeményezték.

A nyári kikapcsolódás során érthető, hogy nem tudunk sok energiát szentelni újabb és újabb szempontok betartására, azonban a környezet terhelését jelentősen csökkenthetjük, ha rutinná teszünk apró lépéseket: átgondoltan, ésszerű keretek között alkalmazzuk a termékeket. Meg kell tanulnunk felelősséggel gondolkodni a nekünk otthont adó környezetről. Sok kicsi igenis sokra megy.

Az alábbi tippek alkalmazásával sok problémától megóvhatjuk vizeinket:

  • Csökkenthetjük a napvédő termékek használatát, ha hosszú ujjú úszóruhában strandolunk, és csak az arcunkat (és nagyon fontos: a fülünket) kenjük be;
  • 11 és 15 óra között ne menj a napra;
  • vízbe menetel előtt várjuk meg, hogy bőrünk beszívja a terméket, vagy töröljük le a felesleget;
  • naptejezés helyett viseljünk a parton hosszú ujjú, lenge fazonú ruházatot és kalapot!

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás