Időjárás Budapesten ma és holnap
Budapesten ma kissé felhős idő várható, a hőmérséklet 0 és 12 fok között alakul. Mérhető mennyiségű csapadék nem várható. Az északnyugati szél átlagosan 13 km/h sebességgel fúj, legerősebb lökései elérhetik a 28 km/h-t.
Holnap Budapesten lehűlés kezdődik, a hőmérséklet -3 és 10 fok között alakul. Derült, párás idő várható, mérhető mennyiségű csapadék nem várható. Az északkeleti szél átlagosan 8 km/h sebességű lesz, legerősebb lökései 18 km/h-ig erősödhetnek.
november 06.péntek
Általában derült vagy gyengén felhős, száraz idő várható. Elsősorban a nyugati határszélen, valamint Borsodban és Szabolcsban, de időszakosan másutt is előfordulhatnak felhősebb körzetek, azonban csapadék ezeken a részeken sem lesz. Az északkeleti szelet napközben a Tiszántúlon élénk, a Zemplén térségében olykor erős lökések kísérhetik.Késő estére -4, +4 fok közé hűl le a levegő.
november 07.szombat
Az éjszaka képződő párásság, ködfoltok feloszlását követően derült, napos, száraz időben lesz részünk, majd délután legfeljebb fátyolfelhők lehetnek az égen. Főként Borsodban és az Alföldön délelőtt megélénkül az északkeleti szél.Kora délután 7 és 12 fok közül alakul a hőmérséklet.
november 08.vasárnap
A hajnali, reggeli ködfoltok megszűnését követően általában napos, száraz időre lehet számítani, ugyanakkor délnyugat, nyugat felől kissé megnövekedhet a felhőzet. A délkeleti, déli szél többnyire gyenge vagy mérsékelt marad, Sopron térségében azonban élénk lökések kísérhetik. Reggelre általában -6, -1 fok közé hűl le a levegő, de a fagyzugokban ennél jóval hidegebb is lehet. Kora délutánra 9, 12 fok közé melegszik fel a levegő.
november 09.hétfő
Hajnalban ködfoltok lehetnek, ezek várhatóan gyorsan megszűnnek napközben. A nyugat, délnyugat felől megnövekvő felhőzet mellett hosszabb-rövidebb napos időszakokra lehet számítani. Főként a nap első felében helyenként előfordulhat gyenge eső. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -7 és +2, a legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 12 fok között alakul.
november 10.kedd
Nyugat felől beborul az ég, csak este szakadozhat északnyugat, nyugat felől a felhőzet. Többfelé, de főként délutántól valószínű eső, zápor. A déli, délkeleti szél napközben is megélénkülhet, illetve estétől északnyugatira fordul, és ekkor is várhatóak élénk széllökések. Hajnalban -4 és +4, kora délután 6 és 13 fok között alakul a hőmérséklet.
november 11.szerda
A változó felhőzet mellett többórás napsütés várható. Hajnalban, reggel a K-i megyékben még eshet, de napközben már ott sem valószínű csapadék. Az északnyugati szél többfelé lesz még élénk, a nap második felére azonban legyengülhet a légmozgás Hajnalban -2 és +5, kora délután 8 és 12 fok között alakul a hőmérséklet.
november 12.csütörtök
Közepesen vagy erős felhős lesz az ég, de csak néhol lehet gyenge csapadék. A délies szelet többfelé élénk lökések kísérik. A hőmérséklet hajnalban -2 és +7, délután az ország északkeleti felén 6 és 11, délnyugati felén 12 és 17 fok között valószínű.
Az időjárási adatok forrása a HungaroMet Nonprofit Zrt.
Országos előrejelzés
horoszkóp
- Kos
- Bika
- Ikrek
- Rák
- Oroszlán
- Szűz
- Mérleg
- Skorpió
- Nyilas
- Bak
- Vízöntő
- Halak
Kedves Kos! A mai nap nem a megszokott lendületedről szól. Hiába ülnél neki a feladataidnak, valami folyton eltereli a figyelmedet: egy emlék, egy érzés vagy egy régi, lezáratlan ügy. Ne erőltesd a tempót. Most az visz előre, ha befelé figyelsz. Lehet, hogy egy régi sérelem kerül felszínre, de ez nem gyengeség, hanem gyógyulási lehetőség. Ha mersz őszinte lenni magaddal, erősebben jössz ki ebből a napból.
Még több horoszkópKedves Bika! Ma különösen érzékenyen reagálhatsz a környezeted hangulatára. Egy baráti beszélgetés vagy munkahelyi helyzet mélyebben érinthet, mint gondolnád. Ahelyett, hogy ragaszkodnál a megszokott menetrendhez, próbálj rugalmas maradni. Inspiráló ötleteid támadhatnak, főleg ha mások javát is szolgálják. Hallgass a megérzéseidre, mert most pontosan érzed, kiben bízhatsz és merre érdemes haladnod.
Még több horoszkópKedves Ikrek! A karriereddel kapcsolatos kérdések ma érzelmi színezetet kaphatnak. Nemcsak az számít, mit érsz el, hanem az is, hogyan és milyen hatással vagy másokra. Lehet, hogy lassabbnak érzed a tempót, de ez nem visszaesés, inkább finomhangolás. Ha kreatív megoldás jut eszedbe, ne söpörd félre. A mai nap arra taníthat, hogy az intuíció és a racionalitás együtt működik igazán jól.
Még több horoszkópKedves Rák! Erős belső hullámzás jellemezheti a hétfőt. Egyszerre vágyhatsz biztonságra és új tapasztalatokra. Egy hír vagy beszélgetés elindíthat benned egy gondolatmenetet, ami hosszabb távon is hatással lesz rád. Most nem kell azonnal döntened. Engedd, hogy az érzéseid leülepedjenek. Ha tanulással, olvasással vagy elmélyüléssel töltöd az időt, meglepően tiszta felismerésekre juthatsz.
Még több horoszkópKedves Oroszlán! A mai nap intenzív érzelmeket hozhat, főleg bizalom és elengedés témájában. Lehet, hogy ráébredsz: valamit már nem tudsz ugyanúgy folytatni, mint eddig. Ez elsőre bizonytalanná tehet, de hosszú távon felszabadító lesz. Ne próbáld kontrollálni azt, ami most átalakul. Ha mersz sebezhető lenni, mélyebb kapcsolódás születhet egy fontos személlyel.
Még több horoszkópKedves Szűz! Kapcsolataid ma érzékenyebb terepre érhetnek. Egy félmondat is sokat jelenthet, ezért figyelj arra, hogyan kommunikálsz. Nem kell mindenre azonnal reagálnod. Ha teret adsz magadnak és a másiknak is, elkerülheted a felesleges feszültséget. A mai nap arra hív, hogy ne csak értsd, hanem érezd is a másikat. Az empátia most többet ér, mint a tökéletes érvelés.
Még több horoszkópKedves Mérleg! Ma könnyen elveszhetsz az apró részletekben, miközben a lelked egészen máshol jár. Ha úgy érzed, lankad a motivációd, ne ostorozd magad. Inkább gondold végig, mi ad valódi értelmet annak, amit csinálsz. Egy kis kreativitás vagy csendes elvonulás segíthet visszatalálni az egyensúlyhoz. A tested jelzéseire is figyelj, mert most érzékenyebben reagálhatsz a stresszre.
Még több horoszkópKedves Skorpió! A mai nap romantikus és alkotó energiákat mozgathat meg benned. Ugyanakkor egy régi érzelmi minta is felszínre kerülhet, amit ideje lenne elengedni. Ha valaki kivált belőled erős reakciót, nézd meg, mit tükröz. Most különösen mélyen láthatsz a sorok mögé. Ha művészi vagy kreatív tevékenységbe kezdesz, szinte áramolnak az ötletek.
Még több horoszkópKedves Nyilas! Az otthon és a család témája kerülhet fókuszba. Lehet, hogy egy régi emlék vagy megoldatlan helyzet kér figyelmet. Ne menekülj el előle, inkább próbáld megérteni, mit tanít. Ma nem a nagy előrelépések ideje van, hanem a belső rendrakásé. Ha sikerül békét teremtened magadban, az a környezetedre is jó hatással lesz.
Még több horoszkópKedves Bak! Kommunikációdban ma több az érzelem, mint általában. Egy beszélgetés során könnyen előtörhet belőled valami, amit régóta elfojtottál. Ez nem baj, sőt. A lényeg, hogy ne támadásként, hanem őszinte megnyílásként fogalmazz. Kreatív gondolataid lehetnek, amelyek hosszabb távon új irányt mutatnak. Most érdemes leírni, ami benned kavarog.
Még több horoszkópKedves Vízöntő! Anyagi vagy önértékelési kérdések kerülhetnek előtérbe. Lehet, hogy ma érzékenyebben reagálsz egy kritikára vagy visszajelzésre. Ne feledd, az értéked nem csak számokban mérhető. Gondold át, mi az, ami valóban fontos számodra. Ha belül rendben vagy, a külső bizonytalanság sem billent ki olyan könnyen.
Még több horoszkópKedves Halak! A mai nap rólad szól, még ha nem is harsány módon. Erősebb lehet benned a vágy, hogy a saját igazságod szerint élj, és ne mások elvárásai alapján. Ugyanakkor érzékenyebb is lehetsz a kritikára. Fontos, hogy ne menekülj el az érzéseid elől. Ha elfogadod őket, hatalmas belső erőhöz juthatsz. Most az intuíciód a legmegbízhatóbb iránytűd.
Még több horoszkóprekordok anno
-13,3
Hidasnémeti
1988
23
Mezőhegyes
1963
Budapesti hírek
Magyar Péter sorra vette, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével
Budapesten januártól a töltés mellett parkolásért is fizetnek a villanyautósok
Szalagkorlátnak ütközött egy autó az M0-áson, a Rákóczi hídnál
Az MNB két újabb beadványt nyújtott be a Budapesti Rendőr-főkapitánysághoz a székházfelújítás ügyében
Ők lettek most a nemzet művészei
orvosmeteo
Nincsfronthatás
Egészen hétfő estig nem nem érkezik front. A reggelek fagyosak, ezért érdemes jó melegen, rétegesen felöltözni.
A légnyomás nem változik.