Sűrű ködre figyelmeztetnek az északi országrészben

2024. január. 18 18:26

Az érkező hidegfront előtt hazánk északi felén még többfelé kell rossz látási viszonyokra számítani, majd éjféltől gyorsan feloszlik a köd.

Csütörtök éjfélig az ország északi felén sokfelé várható sűrű köd. A HungaroMet Nonprofit Zrt. a rossz látási viszonyok miatt figyelmeztetést adott ki Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, Veszprém, Komárom-Esztergom, Fejér, Pest, Nógrád, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyére, a pénteki napra vonatkozóan.

Az éjféli óráktól a megerősödő, viharossá fokozódó északi széllel jóval hidegebb levegő érkezik, emiatt az esőt egyre inkább havazás válthatja fel, ezzel párhuzamosan a csapadék nagy része északnyugat felől szűnik, fokozatosan a déli és keleti tájak fölé húzódik. Az ország nagyobb részén inkább csak lepel-1 centiméter friss hóréteg képződhet, de a déli tájakon, a keleti határ közelében, valamint a középső részeken kialakuló összeáramlás mentén helyenként akár 2-5 centiméter is összegyűlhet, lokálisan 5 centimétert meghaladó mennyiség sem kizárt. 

Az aktuális, legfrissebb információkat megtalálhatják veszélyjelzés oldalunkon.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Jövő hét keddig nem várható újabb front. Használják ki a napos, frontmentes időt és töltsenek sok időt a szabadban.

A légnyomás nem változik.