Tavaszias meleggel köszön el a tél

2024. február. 25 8:08

Továbbra is enyhe, de nedves levegő áramlik a Kárpát-medence fölé, így egyáltalán nem az évszakhoz méltó időjárással búcsúzik a tél.

Vasárnap a köd, illetve rétegfelhőzet fokozatosan megemelkedik, gomolyosodik, így az ország többi részéhez hasonlóan közepesen vagy erősen felhős lesz az ég, több órára a nap is kisüt. A délutáni órákban délnyugat felől főként hazánk középső harmadában megnövekszik a felhőzet, melyből elszórtan zápor előfordulhat. A déli, délkeleti szelet helyenként élénk, északnyugaton néhol erős lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 11 és 17 fok között valószínű. Késő este 7, 11 fokra számíthatunk.

Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés.

5 fotó megtekintése
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Kettősfronthatás

Átmenetileg napközben felszakadozhat a felhőzet, de nem szűnik meg a fronthatás. Reumatikus panaszokra hajlamosak és szív- és érrendszeri betegek is érzékenyebbek lehetnek ilyenkor.

A légnyomás nem változik.