Három vármegyében másodfokú figyelmeztetés érvényes a hőség miatt csütörtökre

2024. július. 31 11:31

Szinte az egész országban 25 fok köré emelkedik csütörtökön a napi középhőmérséklet. Az északi vármegyékben egy-egy zivatar is előfordulhat.

Szerdán még veszélyes időjárási esemény nem lesz, csütörtökön délutántól viszont a nyugati, majd estefelé kis eséllyel az északi országrészben is előfordulhat egy-egy mérsékelt zivatar. Ezeket intenzív csapadék, átmeneti szélerősödés, esetleg apró szemű jég (< 1-2 cm) kísérheti.

Az Északi-középhegység térségének kivételével 25 fok felett, a középső és a déli, délkeleti országrészben többfelé 27 fok körül alakulhat a napi középhőmérséklet.

A HungaroMet elsőfokú figyelmeztetést adott ki a zivatarok veszélyes kísérőjelenségei miatt csütörtökre Zala, Vas, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Nógrád és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyére.

Magas középhőmérséklet miatt másodfokú figyelmeztetés érvényes csütörtökre Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok és Csongrád-Csanád vármegyében, míg Nógrád és Borsod-Abaúj-Zemplén kivételével az ország többi vármegyéjében elsőfokú a figyelmeztetés. 

Az aktuális, legfrissebb információkat megtalálhatják veszélyjelzés oldalunkon.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Este egy hidegfront éri el hazánkat, majd benyúlik a Dunántúl fölé. Ez a front azonban a jelentősebb lehűlést nem hoz. A frontérzékenyek tapasztalhatnak kellemtlen tüneteket. Ilyenkor növekszik a a reakcióidő és fáradékonyság is tapasztalható.

A légnyomás csökken.