Érdemes lesz este felnézni az égre

2024. augusztus. 12 15:06

Augusztus 12-én éjjel figyelhető meg a legtöbb hullócsillag a minden évben visszatérő Perseidák meteorrajból. A maximumot követően még néhány napig érdemes lesz felnézni az égre, hátha elcsípünk egy-egy hullócsillagot.

Hétfőn, azaz augusztus 12-én délután éri el a – minden évben visszatérő – Perseidák meteorraj az idei évi maximumát, vagyis az esti órákban bővelkedhetünk majd a hullócsillagokban. Bár éppen félhold van, ami a fényével kicsit csökkentheti a látási viszonyokat, negyed 12 körül lenyugszik, így napkeltéig csak az északra besodródó felhők zavarhatják a megfigyelést.

A Perseidák minden augusztusban visszatérnek, a legnagyobb csillaghullás 12-ére vagy 13-ára esik, naptárszámítástól függően. Nevét a Perseus csillagképről kapta, mert abból az irányból figyelték meg érkezését. A meteorrajról időszámítás előtti feljegyzések is vannak, de az újkorban 1835-ben említették először. A porfelhő egyébként a 130 éves keringési idejű 109P/Swift-Tuttle üstököstől származik. A hátrahagyott porszemcsék évről-évre visszatérnek, keringenek a Nap körül, de különböző hatások miatt áthelyeződnek, összecsomósodnak, vagy épp ritkulnak a korábban kialakult csomók. Ez a változás viszonylag nagy pontossággal előrejelezhető, így tudható, hogy néhány éve kicsit visszafogottabb az aktivitás, amely a következő pár évben még folytatódni fog. 

A porfelhő szemcséi a légkörbe érve elégnek, így fényes csíkot rajzolva az égre. A meteorraj maximuma előtt és után is napokig megfigyelhető, ezért is hívják az augusztust a hullócsillagok havának. Persze a kevesebb várható fénycsík nem azt jelenti, hogy nem érdemes az eget kémlelni. Így is óránként akár 40-50 hullócsillagot figyelhetünk meg, hajnal felé közeledve egyre nagyobb valószínűséggel. 

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Este egy hidegfront éri el hazánkat, majd benyúlik a Dunántúl fölé. Ez a front azonban a jelentősebb lehűlést nem hoz. A frontérzékenyek tapasztalhatnak kellemtlen tüneteket. Ilyenkor növekszik a a reakcióidő és fáradékonyság is tapasztalható.

A légnyomás csökken.