Sarki fény színezte meg a csillaghullást hétfő éjjel

2024. augusztus. 13 10:20

A Perseidák meteorraj csillag-esője mellett hétfő éjjel a sarki fény is megfigyelhető volt Magyarország egén. A színek éjjel fél 1 és 2 óra között voltak a legélénkebbek.

Hétfő éjjel sarki fény tette még látványosabbá a hullócsillag-esőt az országban. Idén ez már a 11. alkalom volt, hogy gyönyörködhettünk a színes fényekben. Az Időkép észlelőinek képeiből mutatunk egy válogatást.
 
Az elmúlt napokban több napkitörést is regisztráltak a műszerek, amelyek a Föld felé tartottak. Az augusztus 10-i M-osztályú napkitörés ugyan a májusinál valamivel gyengébb, G3-as erősségű geomágneses vihart idézett elő, eredményét hétfő éjszaka mégis látni lehetett. 

 
Sarki fény egyébként akkor keletkezik, amikor a napszél hatására töltött részecskék hatolnak be a felső légkörbe a Föld mágneses mezejének vonzása miatt, itt pedig energiájuk egy részét a légkörnek adják. Így a légkör ionizálódik, ami fényt bocsát ki. A színek attól függnek, hogy a folyamatban milyen atomok, molekulák vesznek részt, illetve az ütközés milyen magasságban megy végbe. A légkör leggyakoribb összetevői az oxigén (vörös, zöld) és a nitrogén (kék, ibolya) színei láthatók.  
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Este egy hidegfront éri el hazánkat, majd benyúlik a Dunántúl fölé. Ez a front azonban a jelentősebb lehűlést nem hoz. A frontérzékenyek tapasztalhatnak kellemtlen tüneteket. Ilyenkor növekszik a a reakcióidő és fáradékonyság is tapasztalható.

A légnyomás csökken.