Zivatarok, felhőszakadás és a nagy meleg okozhat gondot, figyelmeztetnek

2024. augusztus. 20 11:12

Az Alföldön még a meleg, az ország északnyugati részén a felhőszakadás miatt adtak ki figyelmeztetést, miközben zivatarok szinte bárhol előfordulhatnak az állami ünnepen.

Kedden legnagyobb eséllyel az ország északnyugati, nyugati felén – ezen belül is főként a Nyugat- és Észak-Dunántúlon, Pest megyében, valamint az Északi-középhegység nyugati részén – lesznek kedvezőek a feltételek zivatarok kialakulásához: kora délutánig valamelyest kisebb, majd egyre nagyobb számban fordulhatnak elő. A zivatarokat átmeneti viharos (~65-80 km/h) széllökés, intenzív csapadék (~15-20 mm), illetve jégeső (< 1-2 cm) kísérheti. Délután akár intenzívebb, egymást követő zivatarok is kialakulhatnak, amelyekhez a viharos széllökések mellett már nagyobb méretű (ált. 1-3 cm) jégeső, valamint felhőszakadás (ált. 30-50 mm) társulhat. Kiemelten a Dunántúli-középhegységben 50 mm-t meghaladó csapadékösszeg is előfordulhat, amely arrafelé villámárvíz kialakulását eredményezheti. Az esti, késő esti órákban lassan csökken a zivatarhajlam. Az ország északnyugati harmadát kivéve 25 fok felett, az Alföldön 27 fok körül alakul a napi középhőmérséklet. 

A HungaroMet másodfokú figyelmeztetést adott ki felhőszakadás miatt Veszprém vármegyére, elsőfokút pedig Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Zala, Vas, Fejér, Pest, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Heves vármegyére. A zivatarok veszélyes kísérőjelenségei miatt elsőfokú a figyelmeztetés Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar vármegye kivételével az egész ország területén.

Magas középhőmérséklet miatt másodfokú figyelmeztetés került kiadásra Hajdú-Bihar, Békés, Jász-Nagykun-Szolnok, Csongrád-Csanád és Bács-Kiskun vármegyére, míg elsőfokú érvényes Somogy, Tolna, Baranya, Fejér, Pest, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében. 

Szerdán egy hidegfronthoz kapcsolódóan alakulhatnak ki zivatarok nyugatról kelet felé haladva. A nap első felében nyugaton csak kevés helyen, a déli óráktól nagyobb számban az ország keleti felén és a déli megyékben fordulhatnak elő zivatarok, amelyeket viharos (~60-80 km/h) széllökések, jégeső (< 2 cm) és átmeneti intenzív csapadék (~10-25 mm), az északkeleti megyékben lokálisan akár felhőszakadás (> 25 mm) is kísérhet. Estétől, késő estétől fokozatosan megszűnnek a zivatarok. A hidegfront hatására mérséklődik a meleg, már csak az Alföldön alakul 25, a Tiszántúlon helyenként 27 fok felett a napi középhőmérséklet.

Szerdán az egész ország területén elsőfokú figyelmeztetés érvényes a zivatarok veszélyes kísérőjelenségei miatt. Felhőszakadás veszélyére Hajdú-Bihar, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében figyelmeztetnek. Magas középhőmérséklet miatt másodfokú figyelmeztetés érvényes Békés és Csongrád-Csanád vármegyében, elsőfokú pedig Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Jász-Nagykun-Szolnok és Bács-Kiskun vármegyében.

Az aktuális, legfrissebb információkat megtalálhatják veszélyjelzés oldalunkon.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Este egy hidegfront éri el hazánkat, majd benyúlik a Dunántúl fölé. Ez a front azonban a jelentősebb lehűlést nem hoz. A frontérzékenyek tapasztalhatnak kellemtlen tüneteket. Ilyenkor növekszik a a reakcióidő és fáradékonyság is tapasztalható.

A légnyomás csökken.