Szélvihar is társul a szakadó eső mellé a Dunántúlon

2024. szeptember. 15 5:31

Vasárnap éppen hazánk felett lesz a ciklon középpontja, emiatt a Dunántúlon akár 100 km/órát meghaladó széllökések kísérhetik az északi, északnyugati szelet.

Vasárnap többnyire erősen felhős vagy borult idő lesz, főként az északkeleti tájakon fordulhatnak elő szakadozások a felhőzetben. Napközben fokozatosan gyengül a csapadék intenzitása, de továbbra is többfelé eshet. A Dunántúlon több helyen viharos, főként az északnyugati részén, illetve a Balaton tágabb térségében erősen viharos szél napközben csak lassan veszít erejéből. Az ország keleti felén csak időszakosan élénkül meg a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 11 és 16 fok között valószínű, de északkeleten pár fokkal melegebb lehet az idő. Késő este 9, 14 fokra számíthatunk.

Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:

5 fotó megtekintése
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Este egy hidegfront éri el hazánkat, majd benyúlik a Dunántúl fölé. Ez a front azonban a jelentősebb lehűlést nem hoz. A frontérzékenyek tapasztalhatnak kellemtlen tüneteket. Ilyenkor növekszik a a reakcióidő és fáradékonyság is tapasztalható.

A légnyomás csökken.