Észak, északkelet felől hideg levegő áramlik térségünk fölé. Éjszakánként országszerte fagyni fog és napközben is csak kevéssel emelkedik 0 fok fölé a hőmérséklet.
A szombatra virradó éjszaka képződő köd a délnyugati határvidéken tartósan megmarad, másutt napos idő várható kevés felhővel, majd délutántól az ország északkeleti felén-harmadán megnövekszik a felhőzet, és arrafelé hózápor előfordulhat. A nyugati, délnyugati szél ismét többfelé megerősödik, de az ország délnyugati harmadán gyenge vagy mérsékelt marad a légáramlás. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 1, 6 fok között várható, de a tartósan ködös tájakon 0 fok alatt marad. Késő este +1, -4 fok valószínű.
Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:
5 fotó megtekintése
felhos_egen
Vasárnap főként a Dunántúlon, illetve északkeleten számíthatunk erősebben felhős tájakra, másutt akár több órára is kisüthet a nap. Hózápor néhol nem zárható ki. Az északi, északnyugati szelet a Dunántúlon és a középső országrészben többfelé kísérhetik erős, helyenként viharos lökések. Reggel -8, -1 fok között alakul a hőmérséklet, kora délután 0, +5 fok valószínű.
Fotó megosztása:
deres_levelek_tel
Hétfőn többnyire közepesen vagy erősen felhős lesz az ég, majd estefelé határozottabban csökken a felhőzet. Legfeljebb egy-egy hózápor alakulhat ki. Az északi szél élénk, a Nyugat-Dunántúlon és a Tiszántúlon olykor erős lesz. Reggelre -9, -1 fok közé hűl le, kora délutánra 0, +5 fok közé melegszik fel a levegő.
Fotó megosztása:
deres_bogyok_tel
Kedden napközben észak felől egyre jobban megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, de csak kis eséllyel fordulhat elő csapadék az északi, északkeleti határnál. A délnyugati, nyugati szél időnként megélénkül. A hőmérséklet reggel -12, -5 fok között alakul, a fagyzugokban lesz a leghidegebb. Kora délután -1, +5 fok várható.
Fotó megosztása:
hattyuk_toban
Szerdán nagyrészt erősen felhős égre, és helyenként gyenge, vegyes csapadékra számíthatunk. Az északnyugati szél ismét nagyobb területen megerősödhet. A hőmérséklet reggel általában -6, 0, kora délután 0, +7 fok között alakul.
Fotó megosztása:
felhos_szines
Csütörtökön északkelet felé haladva a felhős idő lehet a meghatározó, növekszik a vegyes csapadék kialakulási esélye is. Az északnyugati, nyugati szél többnyire mérsékelt lesz. A minimum -4, +3, a csúcsérték 1, 8 fok között változik.
Fotó megosztása: