Fél nap nyár, fél nap ősz a nemzeti ünnepen

2025. október. 23 4:51

A nemzeti ünnepen napközben még nyárias magasságba emelkedik a hőmérséklet, este viszont markáns hidegfront vet véget a rövidke vénasszonyok nyarának.

Csütörtökön a felhős tájakon fokozatosan szakadozik, csökken a felhőzet, de az Északi-középhegység északi oldalán maradhatnak tartósan felhős tájak. Másutt általában több órára kisüt a nap, mielőtt nyugat felől estétől beborul az ég. Estig helyenként lehet eső, zápor, majd nyugat felől frontális csapadékrendszer érkezik – északnyugaton, nyugaton intenzív csapadék, sőt zivatarok is kialakulhatnak. A déli, délnyugati szél sokfelé megélénkül, a Dunántúlon megerősödik, az északnyugati, nyugati tájakon viharossá fokozódik. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 20 és 26 fok között, a tartósan felhős tájakon ez alatt alakulhat. Késő este 14, 19 fok várható.

Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:

5 fotó megtekintése
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Kettősfronthatás

A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség, alvászavar, nyugtalanság, koncentrációs problémák, tompább reflexek, ingerültség, hangulatingadozás.

A légnyomás emelkedik.