A hétvégi esős időt követően a jövő héten egyre inkább ködös, párás időre számíthatunk, a nap csak rövidebb időszakokra bukkanhat elő.
Vasárnap nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, és a déli órákig főleg a Dunától keletre többfelé várható eső, a nap második felében azonban helyenként már szakadozottabbá válhat a felhőzet, ezzel együtt a csapadékhajlam is csökken. A változó irányú szél gyenge vagy mérsékelt marad. A csúcsérték 8, 14 fok között valószínű.
Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:
5 fotó megtekintése
kod_hazak_osz
Hétfő hajnalra egyes helyeken köd, rétegfelhőzet képződhet. Ezalatt dél felől a magasabb szinteken is zárt, vastagabb felhőzet terjeszkedik, amely napközben leginkább a déli és keleti vidékeket érinti, főként arrafelé eshet. A Tiszántúlon a délnyugati, déli, másutt az északnyugati, nyugati szél élénkülhet meg helyenként. Hajnalban -1, +7, kora délután 8, 13 fok valószínű.
Fotó megosztása:
szarvas_kod_osz
Kedd éjjel, hajnalban egyes területeken köd, rétegfelhőzet képződése valószínű, ezek oszladozását követően változóan felhős idő várható. Néhol gyenge eső, szitálás előfordulhat. A légmozgás többnyire gyenge vagy mérsékelt lesz. A legalacsonyabb hőmérséklet -1, +6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 13 fok között valószínű.
Fotó megosztása:
fa_kodben_osz
Szerda éjszaka alacsonyabb szinteken köd, rétegfelhőzet képződhet. Napközben oszladozásuk valószínű, viszont tőlük függetlenül is időszakos felhősödésre van kilátás. Helyenként eső, zápor előfordulhat. A légmozgás többnyire gyenge vagy mérsékelt marad. A minimum -1, +6, a maximum 7 és 13 fok között valószínű.
Fotó megosztása:
erdei_ut_kod
Csütörtök éjjel, hajnalban egyes vidékeken köd, rétegfelhőzet képződhet, amelyek napközbeni zsugorodását oszladozását döntően napos idő követi. Csapadék nem valószínű. A légmozgás többnyire gyenge vagy mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2, +6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 14 fok között valószínű.
Fotó megosztása:
osz_erdo_kod
Pénteken a hajnali köd, rétegfelhőzet megszűnését követően döntően napos időre számíthatunk. Csapadék nem valószínű. A déli, délkeleti szél helyenként megélénkül. A hőmérséklet hajnalban -2, +6, délután 9 és 15 fok között valószínű.
Fotó megosztása: