Az ország jó részén az orrunkig sem fogunk látni, figyelmeztetnek

2025. november. 11 12:22

Fokozatosan terjeszkedik a köd, három vármegye kivételével reggel és este romlanak a látási viszonyok. Szerdán viszont már napközben is maradnak tartósan ködös tájak.

Kedden napközben a ködös területeken lassan, de fokozatosan javulhatnak a látási viszonyok. Estétől a derült tájakon, főként az ország nyugati, délnyugati felén ismét kialakulhat tartós, sűrű köd, illetve a meglévő köd is terjeszkedhet. 

A HungaroMet a jelentősen romló látási viszonyok miatt figyelmeztetést adott ki keddre Komárom-Esztergom, Pest és Nógrád vármegye kivételével az egész országra.

Szerdán napközben ismét számítani lehet a köd ritkulására, helyenként a megszűnésére, de várhatóan a mainál már jóval nagyobb területen maradhat meg egész nap.

Továbbra is figyelmeztetés érvényes a rossz látási viszonyok miatt Győr-Moson-Sopron, Veszprém, Fejér, Vas, Zala, Somogy, Tolna, Baranya, Bács-Kiskun, Pest, Nógárd és Heves vármegyére.

Az aktuális, legfrissebb információkat megtalálhatják veszélyjelzés oldalunkon.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Kettősfronthatás

A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség, alvászavar, nyugtalanság, koncentrációs problémák, tompább reflexek, ingerültség, hangulatingadozás.

A légnyomás emelkedik.