A hajnali fagyok emlékeztetnek a tél közeledtére

2025. november. 25 13:08

A hét második felében nyugodtabb lesz az idő, bár sok felhő lesz felettünk továbbra is. A hajnali fagyok is kitartanak, érezhető hogy napokon belül nyakunkon a tél.

Szerdán nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, napközben inkább csak kisebb, estétől viszont már nagyobb területen is szakadozhat a felhőzet. A gyengülő csapadékzóna tovább tevődik északkelet, kelet felé, késő délutánra a legtöbb helyen megszűnik az eső. Halmazállapot-váltás elsősorban az északi hegyekben fordulhat elő. Az északnyugati, nyugati szelet az Észak-Dunántúlon erős, néhol viharos lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 3 és 9 fok között változik, a keleti határszélen lehet egy-két fokkal melegebb.

Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:

5 fotó megtekintése
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Kettősfronthatás

A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség, alvászavar, nyugtalanság, koncentrációs problémák, tompább reflexek, ingerültség, hangulatingadozás.

A légnyomás emelkedik.