Változatos lesz az égkép felettünk a következő napokban is. Főként a keleti, dékeleti országrészben számíthatunk több felhőre és arrafelé kisebb eső is előfordulhat.
Pénteken az ország délkeleti felén jellemzően erősen felhős, vagy borult, míg az északnyugati felén többnyire derült vagy gyengén felhős, napos idő várható. Késő délutántól, estétől a felhőtakaró határozottabban elkezd terjeszkedni, így egyre nagyobb területen növekedhet meg a felhőzet. A déli, délkeleti országrészben néhol kisebb eső előfordulhat, másutt csapadék nem valószínű. Eleinte még a Tiszántúlon az északi szelet kísérhetik élénk, erős lökések, majd a déli órákra ott is mérséklődik a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 7 fok között alakul.
Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:
5 fotó megtekintése
erosen_felhos_torott_fak_tel
Szombaton az ország keleti, délkeleti felén többnyire zárt, másutt szakadozottabb felhőzet valószínű, mely mellett hosszabb-rövidebb napos időszakok is lehetnek a hajnalra képződő köd feloszlása után. Kelet, délkelet felé haladva nő a - jellemzően kisebb - eső előfordulási esélye. Gyenge marad a légmozgás. Hajnalban általában -2, +3 fok valószínű, de a kevésbé felhős területeken alacsonyabb is lehet a minimum. Kora délután 2, 8 fok várható.
Fotó megosztása:
felhos_hegyek_tel
Vasárnap hazánk keleti harmadán, felén felhős idő várható, nyugatabbra viszont napos, valamint tartósan párás, ködös területek egyaránt előfordulhatnak. Az ország keleti harmadán néhol kisebb eső kialakulhat. Gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás. Hajnalban -5, +4, kora délután általában 4, 9 fok között, a tartósan ködös helyeken néhány fokkal ez alatt valószínű a hőmérséklet.
Fotó megosztása:
csupasz_fak_szurke_felhok_tel
Hétfőn alapvetően erősen felhős vagy borult, párás, egyes részeken tartósan ködös időre számíthatunk, legfeljebb szitálás fordulhat elő. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad. A hőmérséklet hajnalban -2, +4, kora délután 0, +8 fok között várható, a tartósan ködös helyeken a legalacsonyabb értékekkel.
Fotó megosztása:
juhok_felhos_dombok_tel
Kedden döntően erősen felhős vagy borult, párás, egyes részeken ködös idő várható, szitálás, esetleg gyenge eső előfordulhat. A déli, délkeleti szél az Észak-Dunántúlon néhol megélénkül. A minimum -2, +5, a maximum 2, 9 fok között valószínű.
Fotó megosztása:
felhos_fak_tel_nap
Szerdán dél felől egyre több helyen szakadozhat, helyenként csökkenhet is a felhőzet. Legfeljebb szitálás fordulhat elő. A déli, délkeleti szél az északnyugati tájakon néhol megerősödik. A hőmérséklet hajnalban -1, +6, kora délután 4, 9 fok között várható, de a tartósan napos vidékeken ennél melegebb várható.
Fotó megosztása: