A következő napokban még csak kevés helyen fordulhat elő kisebb csapadék, majd a jövő hét második felében egy mediterrán ciklon hatására már sokfelé számíthatunk kiadósabb esőre.
Vasárnap felhős idő várható rövidebb-hosszabb napos időszakokkal, és főként nyugaton néhol jelentéktelen csapadék is előfordulhat. A keleti, délkeleti szél napközben megélénkül.
A legmagasabb nappali hőmérséklet az ország döntő részén 14 és 16 fok között valószínű.
Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:
5 fotó megtekintése
viragzo_tavasz_sotet_felhok
Hétfőn közepesen vagy erősen felhős időre számíthatunk - jellemzően már gomolyos felhőzetre van kilátás. Helyenként zápor, esetleg zivatar előfordulhat. Csupán néhol élénkülhet meg a keleti, északkeleti szél. Hajnalban általában 1, 7 fok várható, a kevésbé felhős, szélvédett helyeken ennél alacsonyabb értékeket is mérhetünk. Délután 13, 17 fok valószínű.
Fotó megosztása:
kis_gomolyok_kora_tavasz
Kedden a közepesen vagy erősen felhős idő mellett általában több órára kisüt a nap. Nyugaton, délnyugaton néhol előfordulhat zápor. Az északiasra forduló szelet élénk, néhol erős lökések is kísérhetik. A minimum döntően 1 és 7 fok között, a kevésbé felhős, szélvédett helyeken fagypont körül alakulhat. A maximum 14, 18 fok között várható.
Fotó megosztása:
erosen_felhos_viragzo_tavasz
Szerdán a fátyol- és gomolyfelhők mellett többórás napsütésre számíthatunk, majd nyugat felől egyre több felhő érkezik, és a nap második felétől már előfordulhat eső, zápor északnyugaton. A délire forduló szelet több helyen élénk, néhol erős lökések kísérhetik. A hőmérséklet hajnalban -2 és +6, délután 14 és 19 fok között alakul.
Fotó megosztása:
viragzo_cseresznye_tavasz
Csütörtökön nyugat felől egyre nagyobb területen beborul az ég, de keleten még több órára kisüt a nap. Több helyen valószínű eső, zápor, néhol esetleg zivatar - jelentős mennyiség a nyugati, északnyugati tájakon eshet. Keleten a délies szél többfelé megélénkül, megerősödik, míg a Dunántúl az északira forduló szél helyenként viharos lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 9, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 12 és 19, nyugaton 3 és 11 fok között várható.
Fotó megosztása:
piros_gumicsizma_tavasz_eso
Pénteken erősen felhős vagy borult lesz az ég, és sokfelé valószínű eső, zápor, sőt a Dunántúl magasabb térszínein havas eső is előfordulhat. Az északnyugatira, északira forduló szél többfelé erős, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon viharos lesz. A minimum-hőmérséklet 1 és 9 fok között valószínű. A csúcsérték az ország nyugati felén 3 és 10, keleten 11 és 18 fok között alakulhat.
Fotó megosztása: