A hét első felében még lényeges változás nem várható időjárásunkban, majd szerda este egy mediterrán ciklon érkezésével egyre több helyen esősre fordul az idő.
Hétfőn folytatódik a felhős idő hosszabb-rövidebb napos időszakokkal – huzamosabb időre ismét inkább délelőtt süthet ki a nap.
Délelőtt elvétve, a déli óráktól helyenként előfordulhat zápor, egy-egy zivatar sem kizárt.
A keleties szelet inkább csak csapadékgócok környezetében kísérhetik élénk lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 17 fok között valószínű.
Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:
5 fotó megtekintése
gomolyok_fatyol 1
Kedden a fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés valószínű. Néhány helyen előfordulhat zápor. Az északiasra forduló szelet élénk, néhol erős lökések is kísérhetik. A minimum döntően 1 és 7 fok között, a kevésbé felhős, szélvédett helyeken fagypont körül alakulhat. A maximum 14, 18 fok között várható.
Fotó megosztása:
erosen_felhos_tavasz_taj
Szerdán a fátyol- és gomolyfelhők mellett sok napsütésre számíthatunk, majd délutántól nyugat felől megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, és a nyugati tájakon estefelé már előfordulhat eső, zápor. A délire, délnyugatira forduló szelet több helyen élénk, néhol erős lökések kísérhetik. A hőmérséklet hajnalban -2 és +6, délután 15 és 19 fok között alakul.
Fotó megosztása:
esernyo_eso_tavasz
Csütörtökön nyugat felől egyre nagyobb területen beborul az ég, de keleten még több órára kisüt a nap. Több helyen valószínű eső, zápor, a Dunától keletre esetleg zivatar, míg nyugaton havas eső, hó is hullhat. A nyugati tájakon jelentős mennyiségű csapadék eshet. Keleten a délies szél többfelé megélénkül, megerősödik, míg a Dunántúl az északira forduló szél lesz helyenként viharos. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 8, a legmagasabb nappali hőmérséklet a Dunától keletre 12 és 19, a Dunántúlon 6 és 11 fok között várható.
Fotó megosztása:
eso_gumicsizma
Pénteken jobbára erősen felhős vagy borult lesz az ég, és sokfelé valószínű eső, zápor, sőt nyugaton havas eső, hó is előfordulhat. Az északnyugatira, északira forduló szél többfelé erős, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon viharos lesz. A minimum-hőmérséklet 1 és 7 fok között valószínű. A csúcsérték az ország nyugati felén 3 és 10, keleten 11 és 15 fok között alakulhat.
Fotó megosztása:
esocseppek_eso
Szombaton nagyrészt erősen felhős vagy borult idő várható több helyen esővel, záporral, nyugaton havas esővel, havazással. Az északias szél sokfelé erős, főleg a Nyugat-Dunántúlon viharos lesz. Hajnalban 1, 6, délután 6, 12 fok valószínű.
Fotó megosztása: