Fokozódik a nappali felmelegedés, már szombaton is közelítik a maximumok a 30 fokot, a következő napokban viszont át is léphetik majd azt. De már látszik a vége a korán jött nyárnak.
Szombaton napos, száraz idő várható az általában kevés fátyol- és gomolyfelhő mellett. Estére a legtöbb helyen kiderül az ég. Az északkeleti, északi szél egy a Dunántúl középső része, és a Börzsöny térsége fölött húzódó összeáramlási zóna kivételével ismét sokfelé megélénkül, helyenként erős lökések is kísérhetik. A csúcshőmérséklet 23 és 29 fok között alakul. Késő este 17, 22 fok valószínű.
Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:
5 fotó megtekintése
r1_v_gomolyos
Vasárnap napos, száraz idő várható kevés fátyol- és gomolyfelhővel. Az északi, északkeleti szelet többfelé élénk, egy-egy helyen erős lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10 és 15 fok között valószínű, de a szélvédett hidegre hajlamos helyeken ennél pár fokkal hűvösebb is lehet. Délutánra 25 és 30 fok közé melegszik fel a levegő.
Fotó megosztása:
r2_h_olasz
Hétfőn napos idő várható általában kevés fátyol- és gomolyfelhő mellett. Egy-egy zápor a középső tájakon előfordulhat. Az északias szél nagy területen lesz élénk, néhol erős. A hőmérséklet hajnalban többnyire 11 és 17 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken ennél néhány fokkal hűvösebb is lehet. A csúcsérték 26 és 31 fok között valószínű.
Fotó megosztása:
r5_cs_nap to
Kedden túlnyomóan derült, napos, száraz idő várható. Az északnyugati, nyugati irányba forduló szél helyenként megélénkül. A minimum 9, 18, a csúcsérték 28 és 33 fok között valószínű.
Fotó megosztása:
r4_sze_szel_gyerek
Szerdán
Fotó megosztása:
r3_k_napos vizes 1
Csütörtökön sok napsütés várható fátyol- és gomolyfelhőkkel. Északkeleten zápor nem kizárt. Az északias szelet továbbra is nagy területen kísérhetik élénk, néhol erős lökések. A hőmérséklet hajnalban 5 és 15, délután 18 és 25 fok között alakul.
Fotó megosztása: