A csapadék esélye lecsökken szombaton, a napsütés veszi át a főszerepet az egész országban. Mindehhez azonban ezúttal nem társul elviselhetetlen kánikula, a maximumok 30 fok körül maradnak.
Szombaton napos idő várható a kevés fátyol-, illetve a keleten képződő gomolyfelhők mellett, legfeljebb az északkeleti határszélre sodródhat be egy-egy csapadékgóc. A délire, délnyugatira forduló szelet a Nyugat-Dunántúlon kísérhetik élénk lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 30 fok között várható. Késő este 19, 23 fok várható.
Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:
5 fotó megtekintése
r1_v_mamma
Vasárnap délnyugat, nyugat felől felhők sodródnak fölénk, illetve képződnek térségünkben, melyek mellett általában többórás, keleten sok napsütés várható. Délutántól nyugat felől egyre nagyobb eséllyel alakulhat ki zápor, zivatar. A déli, délnyugati szél megélénkül, helyenként megerősödik. Hajnalra általában 12 és 19 fok közé hűl le a levegő, délután 29, 34 fok valószínű.
Fotó megosztása:
r2_h_var
Hétfőn általában gyengén vagy közepesen felhős időre van kilátás, zápor, zivatar kialakulhat. Az északnyugatira, nyugatira forduló szél többfelé megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14, 21 fok között alakul, a legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 33 fok között valószínű.
Fotó megosztása:
r3_k_rezgo
Kedden napos időre számíthatunk gomolyfelhőkkel, legfeljebb keleten alakulhat ki egy-egy zápor, esetleg zivatar. Az északnyugati szél többfelé élénk lesz. Hajnalban 11, 18, délután 24, 31 fok valószínű.
Fotó megosztása:
r4_sze_pad
Szerdán nagyrészt derült, napos időre van kilátás csapadék nélkül. Mérsékelt marad a légmozgás. A hőmérséklet hajnalban 12, 19, délután 28, 33 fok között valószínű.
Fotó megosztása:
r5_cs_baba
Csütörtökön derült, napos idő várható mérsékelt vagy gyenge széllel. Egy-egy hőzivatar előfordulhat. A hajnali 13, 21 fokról délutánra 30, 35 fokig melegszik fel a levegő.
Fotó megosztása: