Három megyében még piros figyelmeztetés érvényes a kánikula miatt

2026. augusztus. 11 9:44

Kedden hidegfront vonul át felettünk, amelyből egy-egy zivatar előfordulhat, azonban a hőség még tombol. Az Alföldön három megyében piros figyelmeztetés érvényes a magas középhőmérséklet miatt.

Kedden nagy területen 27 fok felett, a Dél-Alföldön 29 fok körül vagy afelett alakul a napi középhőmérséklet. Délutántól a kora esti órákig északkeleten valamint a nyugati és déli határvidék közelében kis eséllyel előfordulhat egy-egy zivatar, melyek környezetében az elsődleges veszélyforrás az erős vagy viharos (55-70 km/h, lokálisan >70 km/h) széllökések, illetve kisebb valószínűséggel a jégeső (<1-2 cm) lehet.

Kedden piros, harmadfokú figyelmeztetés érvényes Bács-Kiskun, Békés és Csongrád-Csanád megyére a magas középhőmérséklet miatt, míg Nógrád, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye kivételével a többi megyében másodfokú, utóbbiakban pedig elsőfokú a figyelmeztetés a forróság miatt. A zivatarok miatt elsőfokú figyelmeztetés érvényes Vas, Csongrád-Csanád és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.

Szerdára jelentősen mérséklődik a felmelegedés, csak a déli tájakon lehet még 25 fok körül az átlaghőmérséklet. Elsőfokú figyelmeztetés érvényes a magas középhőmérséklet miatt Baranya, Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád megyében.

Az aktuális, legfrissebb információkat megtalálhatjátok veszélyjelzés oldalunkon.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás