A tengeri só a Föld lehűlésének kulcsa

Képzeljünk el egy olyan Földet, amelynek felszínét szinte mindenütt hó és jég borítja, még a trópusi területeken is. A kutatók „Hógolyó Földként” (Snowball Earth) emlegetik ezt az állapotot, amely nagyjából 715–635 millió évvel ezelőtt, a kriogén időszakban alakulhatott ki. A geológiai bizonyítékok szerint legalább két olyan eljegesedés is történt, amikor a jég rendkívül alacsony földrajzi szélességekig jutott.

A folyamatot könnyű elképzelni: amikor a víz megfagy, a létrejövő jég sokkal több napfényt ver vissza, mint a sötétebb óceán. Emiatt a felszín kevesebb hőt nyel el, tovább hűl, és még több jég alakulhat ki. Ez egy önmagát erősítő visszacsatolás, amely egyre közelebb vihette a bolygót a teljes befagyáshoz.

Csakhogy volt egy probléma a történettel.

A trópusi térségekben a rendkívüli hideg ellenére is nagyon száraz lehetett a klíma. Emiatt kevés hó hullott, miközben a jég lassan közvetlenül vízgőzzé alakulhatott. Ha a jég gyorsabban tűnt volna el, mint ahogy az újabb hó és jég pótolta, idővel sötétebb, csupasz tengeri jégfelületek jelenhettek volna meg. Ez pedig elvileg lassította volna a további lehűlést.

Egy friss tanulmány szerint a hiányzó láncszemet részben a tengeri só jelenthette.

A tengervíz fagyásakor a só nem egyszerűen eltűnik a jégben: egyre sósabb, folyékony zárványokban koncentrálódik. Ahogy tovább csökken a hőmérséklet, ezekből különböző sókristályok válhatnak ki. A kutatók szerint ilyen körülmények között mirabilit, majd még alacsonyabb hőmérsékleten hidrohálit is megjelenhetett a jég felszínén.

A sókristályok különlegessége, hogy rendkívül jól verik vissza a napfényt. A modellek szerint a hidrohálitban gazdag felszín fényvisszaverő képessége akár 93 százalékos is lehetett, miközben a csupasz tengeri jégé körülbelül 55 százalék. Ez tovább csökkenthette a felszín által elnyelt napenergia mennyiségét, vagyis még hidegebbé tehette a bolygót.

Ez egy önmagát erősítő folyamatot eredményezhetett: a lehűlés több tengeri jeget hozott létre, a jégből kiváló só pedig még több napfényt vert vissza, ami további lehűléshez vezetett. A hatás így hozzájárulhatott ahhoz is, hogy a „Hógolyó Föld” állapotból rendkívül nehéz legyen kilábalni, és erősebb üvegházhatású felmelegedésre legyen szükség az olvadás megindításához.

A kutatók ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy a modell még nem számol minden fontos tényezővel, például a mozgó jégtakarókkal, a felhőkkel, a porral és a szél hatásával. A sókristályok szerepe ezért ígéretes magyarázat, de annak pontos mértékét további kutatásoknak kell tisztázniuk.