Ködösen, fagyosan indulhat több helyen a reggel, de napközben a napsütés hatására gyorsan emelkedik a hőmérséklet. Még marad a nyugodt, kellemes őszi idő.
Vasárnap szakadozik, csökken a felhőzet, de a keleti harmadban még délután is számíthatunk erősen felhős tájakra. Reggel, délelőtt keleten néhol előfordulhat szemerkélő eső. Az északias szelet a nyugati határvidéken és északkeleten olykor élénk lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 19 fok között alakul. Késő este 9, 12 fok várható.
Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:
5 fotó megtekintése
r1_h_kod
Hétfőn napos idő várható a megnövekvő fátyol-, és kevés gomolyfelhő mellett, de hajnalra a Dunántúlon kisebb-nagyobb foltokban köd képződhet, amely reggel megszűnik. Csapadék nem valószínű. Az északias szél megélénkül, északkeleten helyenként meg is erősödik. Kora reggel -1, +10, délután 14, 19 fok valószínű.
Fotó megosztása:
r2_k_napos
Kedden hajnalban ködfoltok lehetnek, majd a változó felhőzet mellett többórás napsütés valószínű. Néhol kisebb eső, zápor nem kizárt. A délkeleti szél megélénkül, a Dunántúl északnyugati részein meg is erősödik. A hőmérséklet hajnalban -1, +8, délután 14, 18 fok között alakul.
Fotó megosztása:
r3_sze_fatyol
Szerdán a változó felhőzet mellett többórás napsütés valószínű, délnyugat felől elszórtan elered az eső, illetve záporok érkeznek, képződnek. A déli, délkeleti szél megélénkül, helyenként megerősödik. A hőmérséklet hajnalban 2, 11, délután 16 és 23 fok között alakul.
Fotó megosztása:
r4_cs_felho
Csütörtökön felhős idő várható általában néhány órás napsütéssel. Több helyen fordulhat elő eső, zápor. Az északnyugatira, északira forduló szél megélénkül. Hajnalban 4, 13, délután 14, 22 fokra számíthatunk.
Fotó megosztása:
r5_p_borult
Pénteken felhős idő várható általában néhány órás napsütéssel. A keleti tájakon még előfordulhat kisebb eső, zápor. Az északnyugati szél zömmel mérsékelt marad. Kora reggel 5, 12, délután 13, 19 fok között alakulhat a hőmérséklet.
Fotó megosztása: