-20 fok is lehet a hófödte tájakon

2022. január. 11 13:11

A következő napokban anticiklon alakítja időjárásunkat, keleten is mérséklődik a légmozgás. A hófödte tájakon erős éjszakai lehűlésre kell számítani.

Szerdán napközben általában derült vagy gyengén felhős, napos, száraz idő lesz. Az esti órákban az északi, északnyugati tájak fölé szakadozott, oszladozó felhősáv csúszhat. Az északi, északkeleti szelet napközben még nagy területen kísérik élénk, néhol erős lökések, ekkor a Tiszántúlon még hordhatja a havat. Estére mindenütt mérséklődik a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában -3 és +3 fok között várható, de a Tiszántúl kevésbé szeles, hófödte tájain ennél akár több fokkal alacsonyabb értékek is előfordulhatnak.

 

csütörtök

  • Szakadozott frontális felhőzet vonul át felettünk, de emellett az ország nagyobb részén többórás napsütésre számíthatunk.
  • Hajnalra helyenként zúzmarás köd képződhet.
  • Számottevő csapadék nem valószínű.
  • A nyugati, északnyugati, a Tiszántúlon a déli, délnyugati szél helyenként megélénkül.
  • A minimum-hőmérséklet általában -4 és -13 fok között alakul, de a hóval borított tájakon jóval hidegebb lesz, néhol -20 fok köré is lehűlhet a levegő.
  • A csúcsérték általában 1 és 6 fok között alakulnak, de a hófödte keleten, északkeleten 0, -5 fok valószínű.

 

péntek

  • Általában többórás napsütésre számíthatunk, azonban az északkeleti, keleti tájakon az éjszaka képződő zúzmarás köd, illetve rétegfelhőzet egy része napközben is tartósan megmaradhat.
  • Számottevő csapadék nem valószínű.
  • Estétől északkelet, észak felől felhősödés várható, és gyenge vegyes csapadék is előfordulhat.
  • Az északnyugati, nyugati szelet nagyobb területen kísérhetik élénk vagy erős lökések.
  • Hajnalban általában 0 és -6 fok között alakul a hőmérséklet, de a havas, illetve a szélcsendes, fagyzugos részeken több fokkal hidegebb lehet.
  • Kora délután többnyire 4, 10, a szélvédett, hófödte tájakon azonban 0, -3 fokot olvashatunk le a hőmérőkről.

 

szombat

  • Szakadozott frontális felhőzet vonul át felettünk. Általában sok napsütésre számíthatunk, de az északkeleti, keleti tájakon tartósan ködös, rétegfelhős maradhat az idő.
  • Számottevő csapadék nem valószínű.
  • Az északnyugati szelet élénk, helyenként erős lökések kísérik.
  • Hajnalban +2, -6 fok lesz a jellemző, de a havas, illetve a szélcsendes, fagyzugos részeken több fokkal hidegebb lehet.
  • Kora délután általában 3, 7 fokot mérhetünk, de a szélcsendes, hófödte részeken 0, -3 fok várható.

 

vasárnap

  • Éjszaka terjeszkedik a zúzmarás köd, illetve a rétegfelhőzet kiterjedése, amelynek egy része napközben is tartósan megmaradhat. Máshol napos időre készülhetünk.
  • Számottevő csapadék nem valószínű.
  • Helyenként megélénkül a déli, délnyugati szél.
  • A minimum-hőmérséklet általában -2 és -8 fok között alakul, de helyenként hidegebb lehet.
  • A maximum -2 és +6 fok között várható.

 

hétfő

  • Hidegfront szakadozott felhőzete érheti el a Kárpát-medencét.
  • Szórványosan előfordulhat vegyes halmazállapotú záporos csapadék.
  • Sokfelé megélénkül, megerősödik a nyugati, északnyugati szél.
  • Hajnalban többnyire -1, -7 fokot mérhetünk, de helyenként hidegebb lehet az idő.
  • A kora délutáni órákban -1, +7 fok valószínű.
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Szombatig nem kell fronthatással számolni. Az idei pollenszezon egy újabb csúcsán van túl, a pollenterhelés fokozatosan csökken. Ebben az időszakban van azonban jelen egyszerre többféle növény virágpora a levegőben, melynek következtében pollenallergia szempontjából kiemelt jelentőséggel bír. A napokban a záporok, zivatarok, illetve a lehűlés átmenetileg még tovább csökkentette a pollenterhelést. Erős lesz az UV sugárzás. Könnyen le lehet égni.

A légnyomás nem változik.