A fagyosszentek teszik a dolgukat
2025. május. 09 12:42
Változékony, az átlagosnál hűvösebb idő jön a folytatásban is. Bár egyre többet látjuk majd a napot, csapadék is többször előfordulhat. Melegedésre egyelőre ne számítsunk, sőt, talajmenti fagyok sem kizártak.
Szombaton általában sok napsütés valószínű gomolyfelhőkkel, az északkeleti tájak fölé azonban vastagabb felhőzet érkezik, ott néhol záporeső is előfordulhat. A nyugati szelet élénk lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 16 és 20 fok között alakul, északkeleten maradhat egy-két fokkal hűvösebb az idő.
Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:
5 fotó megtekintése
d1_v_gomoly_felulrol
Vasárnap észak, északkeletről dél felé összefüggő frontális felhő- és csapadéksáv vonulhat át, amely elsősorban a keleti országrészt érintheti. Délután már többnyire gomolyfelhős, napos idő valószínű lokális záporokkal. Az északias szelet élénk, néhol erős lökések kísérhetik. A minimum-hőmérséklet 3 és 10 fok között várható, ennél hidegebb a derült délnyugati országrészben lehet. A maximum-hőmérséklet 13 és 19 fok között alakul.
Fotó megosztása:
d2_h_zivatarfelho
Hétfőn a nyugati, délnyugati országrészben összefüggőbb lehet a felhőzet, másutt szétterülő, összeálló gomolyfelhők zavarják a napsütést. A felhősebb nyugati tájakon szemerkélés, északkeleten néhol zápor nem kizárt. Az északias szelet élénk lökések kísérhetik. A minimum-hőmérséklet -1 és +10 fok között alakulhat, a felhősebb nyugati tájakon lesz enyhébb a hajnal. A maximum-hőmérséklet 12 és 17 fok között várható.
Fotó megosztása:
d3_k_gomoly_magyaro
Kedden napos idő valószínű a déli óráktól egyre jobban szétterülő, időnként összeálló gomolyfelhőkkel. Lokális záporok előfordulhatnak. Az északias szelet helyenként élénk széllökések kísérhetik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +9 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között várható.
Fotó megosztása:
d4_sze_napos_arik
Szerdán napos idő várható a déli óráktól egyre jobban szétterülő, időnként összeálló gomolyfelhőkkel. Lokális záporok előfordulhatnak. Az északias légmozgás megélénkül. Hajnalban 1 és 10, délután 14 és 19 fok között alakul a hőmérséklet.
Fotó megosztása:
d5_cs_lany_oegona
Csütörtökön közepesen majd erősen felhős lesz az ég. Helyenként zápor, néhol zivatar előfordulhat. Az északias szelet változatlanul élénk széllökések kísérhetik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között alakulhat.
Fotó megosztása:
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás