Egy ciklon alakítja hazánk időjárását a következő napokban. Emiatt sok felhőre és a nyár közepéhez képest jóval hűvösebb időre kell számítani. Az erős szél tovább rontja hőérzetünket.
Szerdán nagyrészt erősen felhős vagy borult időre számíthatunk, hosszabb szakadozások nagyobb eséllyel az ország délnyugati, valamint északkeleti, keleti részein fordulhatnak elő. Többfelé valószínű – nagyobbrészt időszakos – eső, zápor, főként északkeleten zivatar is kialakulhat. Helyenként jelentősebb mennyiségű csapadék gyűlhet össze. Sokfelé lesz erős, viharos az északnyugati szél. A csúcshőmérséklet döntően 16 és 21 fok között várható, de ott, ahol hosszabb időre kisüt a nap, ennél magasabb is lehet.
Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:
5 fotó megtekintése
zaporos_siksag_nyar
Csütörtökön elkezd szakadozni, csökkenni a felhőzet, egyre több helyen fordul napsora az idő, de északkeleten tartósan borult maradhat az ég. Az északkeleti harmadban szórványosan, másutt néhol fordulhat elő eső, záporeső, esetleg zivatar. Az északnyugati, északi szél több helyen lesz erős, néhol viharos. Hajnalban 12, 17, délután általában 19, 25 fok valószínű, északkeleten kissé hűvösebb lehet az idő.
Fotó megosztása:
zapors_egbolt_nyar_mezo
Pénteken a változó felhőzet mellett általában több-kevesebb napsütés valószínű, északkeleten azonban továbbra is zártabb lehet a felhőzet. Helyenként előfordulhat eső, záporeső. Az északnyugati, északi szél élénk, időnként erős lesz. Hajnalban 8, 16, délután döntően 22, 27 fok valószínű, északkeleten kissé hűvösebb maradhat az idő.
Fotó megosztása:
zaporos_nyar_mezo
Szombaton változóan felhős időre számíthatunk többórás napsütéssel. Eső, záporeső, zivatar - észak felé növekvő eséllyel - előfordulhat. Az északnyugati, nyugati szél megélénkül. A hőmérséklet hajnalban 9, 17, délután 21, 28 fok között várható.
Fotó megosztása:
vihar_mezo_nyar
Vasárnap változó felhőzetre számíthatunk a több-kevesebb napsütés mellett. Elszórtan kialakulhatnak záporok, zivatarok. A nyugati, délnyugati szelet élénk lökések kísérik. Hajnalban 10, 17, délután 25, 32 fok valószínű.
Fotó megosztása:
felhos_zaporos_hegyek_nyar
Hétfőn változóan felhős időre van esély elszórtan záporokkal, zivatarokkal. A nyugati, északnyugati szelet élénk, néhol erős lökések kísérhetik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12 és 19, a legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 33 fok között várható.
Fotó megosztása: