A hétvége második felét elmossa az eső

2021. október. 09 5:02

A Dél-Olaszország felett örvénylő ciklon szombat estétől ismét észak felé mozdul el. Ennek következtében pedig vasárnap ismét többfelé kell hűvös, csapadékos időre számítani.

Szombaton délelőtt jobbára derült vagy gyengén felhős, napos idő lesz, majd a nap második felében az Alföldön délkelet, kelet felől növekedni kezd a felhőzet, és este, késő este a délkeleti határvidéken már eleredhet az eső. Nagy területen kísérik élénk, néhol esetleg erős lökések az északkeleti szelet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő este 6, 11 fok valószínű.

 

vasárnap

  • Főleg délelőtt lehetnek napos körzetek. Délkelet felől egyre többfelé beborul az ég.
  • Többfelé várható eső, zápor (a nagyobb mennyiségű csapadék az Alföldön valószínű).
  • Az északi, északkeleti szelet sokfelé élénk lökések kísérik.
  • A hőmérséklet hajnalban általában 2 és 8 fok között várható, de a kevésbé felhős, szélvédett tájakon 0, -3 fok is lehet.
  • A csúcsérték többnyire 8 és 13 fok között alakul.

 

hétfő

  • Nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég.
  • Több helyen előfordulhat eső, zápor, a nyugati megyékben kisebb a csapadék esélye.
  • Az északi, északnyugati szelet élénk, az Észak-Dunántúlon helyenként erős lökések kísérik.
  • A minimum-hőmérséklet általában 2 és 9, a maximum 9 és 15 fok között várható.

 

kedd

  • Változóan felhős időre számíthatunk több-kevesebb napsütéssel.
  • A szélvédett részeken hajnalra átmeneti ködfoltok képződhetnek.
  • Elszórtan valószínű eső, zápor.
  • Az északnyugati, északi szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik.
  • A minimum-hőmérséklet 0 és +9, a csúcsérték 10 és 15 fok között valószínű.

 

szerda

  • Felhős idő lesz a jellemző.
  • Elszórtan számítani lehet esőre, záporra.
  • A kevésbé felhős, szélvédett körzetekben hajnalra átmeneti ködfoltok képződhetnek.
  • Sokfelé megélénkül, helyenként megerősödhet az északi, északnyugati szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 8 fok között alakul, de a kevésbé felhős, szélvédett tájakon 0, -1 fokot is mérhetnek.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 14 fok között várható.

 

csütörtök

  • Az ország nagy részén felhős időre van kilátás.
  • Elszórtan valószínű eső, záporeső.
  • A kevésbé felhős, szélvédett körzetekben hajnalra átmeneti ködfoltok képződhetnek.
  • Sok helyütt megélénkül, néhol időnként megerősödik az északi szél.
  • A hőmérséklet hajnalban általában 1 és 7 fok között, a kevésbé felhős, szélvédett vidékeken kevéssel fagypont alatt alakul.
  • A csúcsérték többnyire 9 és 15 fok között várható.
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Átvonult egy hidegfront, holnap érkezik egy újabb ciklon. Nem csoda, ha nem érzik jól magukat a frontérzékenyek. Időnként megerősödik a szél, ami csökkenti a hőérzetet.

A légnyomás emelkedik.