A hétvégén már kevesebb lesz a napsütés

2017. október. 17 13:20

Délnyugat felől továbbra is enyhe léghullámok áramlanak a Kárpát-medence térségébe, folytatódik az ilyenkor szokásosnál több fokkal melegebb idő.

Szerdán az éjszaka képződő ködfoltok délelőtt feloszlanak. A reggeli óráktól délnyugat felől egyre több fátyolfelhő érkezik, amely szűri a napsütést. Csapadék nem lesz. A déli, délkeleti szél északnyugaton helyenként megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 24 fok között alakul, délkeleten lesz a melegebb.

 

csütörtök

  • Az éjszaka képződő ködfoltok délelőtt feloszlanak, és országszerte derült vagy gyengén felhős, napos időre számíthatunk.
  • Csapadék nem lesz.
  • A délnyugati szél többfelé megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható, délkeleten lesz a melegebb.

 

péntek

  • Az éjszaka képződő ködfoltok délelőtt feloszlanak, mindenütt kisüt a nap, majd délután nyugat felől megnövekszik a felhőzet.
  • A Nyugat-Dunántúlon helyenként kisebb eső, zápor előfordulhat.
  • A déli, délnyugati szél nagy területen megélénkül, a Dunántúlon meg is erősödhet.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 11, a legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható.

 

szombat

  • Többször erősen megnövekszik a felhőzet, de néhány órás napsütésre is számíthatunk.
  • Néhol kisebb eső, zápor előfordulhat.
  • A nyugati, délnyugati szél többfelé megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 fok között valószínű.

 

vasárnap

  • Erősen megnövekszik a felhőzet, csak keleten lehetnek rövidebb napos időszakok.
  • Nyugat felől egyre több helyen várható eső, zápor.
  • A keleties szél nagy területen megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 20 fok között valószínű.

 

hétfő

  • Többnyire erősen felhős idő várható.
  • Többfelé valószínű eső, zápor.
  • Az északias szél többfelé megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 13, a legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Átvonult egy hidegfront, holnap érkezik egy újabb ciklon. Nem csoda, ha nem érzik jól magukat a frontérzékenyek. Időnként megerősödik a szél, ami csökkenti a hőérzetet.

A légnyomás emelkedik.