Az ősz leghidegebb éjszakái következnek

2018. november. 28 5:12

Szerdán napközben országszerte csökken a felhőzet, emiatt a hóval borított tájakon csütörtök reggelre akár -10 fokig csökkenhet a hőmérséklet.

Szerdán napközben tovább csökken a felhőzet, a legtöbb helyen akár több órára is kisüt a nap. Délelőtt a déli határnál is megszűnik a csapadék. Az északkeleti, északi szél többfelé erős, a Nyugat-Dunántúlon, a Zempléni-hegységben, a Nyírségben, és a Hajdúságban időnként viharos lesz, délutántól mérséklődik fokozatosan a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +4 fok között valószínű. Késő este 0, -6 fok várható.

 

csütörtök

  • Gyengén, majd napközben változóan felhős idő várható, a több felhő főként a délkeleti és a középső területeken lehet.
  • Délkeleten néhol gyenge havazás kialakulhat, másutt csapadék nem valószínű.
  • Az északkeleti, keleti szél néhol megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -1 és -7 fok között valószínű, de a havas tájakon ennél hidegebb lesz.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet -2 és +2 fok között alakul.

 

péntek

  • Többnyire kevés lesz a felhő, majd délután nyugat felől megnövekszik a felhőzet.
  • Csapadék nem valószínű.
  • A keleti, délkeleti szél megélénkül, néhol északnyugaton megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és -8 fok között valószínű, de a havas tájakon ennél hidegebb lesz.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet -2 és +2 fok között alakul.

 

szombat

  • A Dunántúlon megvastagszik a felhőzet, nyugaton kisebb havazás is lehet.
  • Keleten fátyolfelhős lesz az ég, csapadék nem valószínű.
  • Többnyire mérsékelt marad a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -2 és -7 fok között valószínű, de a kevésbé felhős, havas tájakon ennél hidegebb lesz.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet -2 és +3 fok között alakul.

 

vasárnap

  • Változóan felhős lesz az ég.
  • Csapadék nem valószínű.
  • A Dunántúlon néhol megélénkül a délkeleti szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és -7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +5 fok között alakul.

 

hétfő

  • Gyakran erősen megnövekszik a felhőzet, csak rövid napos időszakok lehetnek.
  • Elszórtan várható eső, kezdetben hó, havas eső, illetve ónos eső is lehet.
  • A déli szél az Észak-Dunántúlon néhol megélénkül, másutt mérsékelt marad a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +1 és -4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 7 fok között alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Vasárnapig nem kell fronthatással számolni.

A légnyomás csökken.