Csak a jövő hét végére kezdhet melegedni az idő

2022. szeptember. 18 13:20

Egészen jövő hét péntekig nem szűnik a hideg levegő utánpótlása a jelenlegi adatok szerint, így a hét nagyobb részében a megszokottnál hűvösebb idő várható. Jövő hétvégén indulhat melegedés.

Hétfő délelőtt az összefüggő felhőtakaró délkelet felé fokozatosan elhagyja az országot, mögötte északnyugat felől felszakadozik, csökken a felhőzet, majd felhőátvonulások mellett sok napsütés valószínű. A délkeleti országrészben a déli órákig még felhős, esős idő várható, majd ahogy az ország többi részén, arrafelé is záporok, zivatarok alakulhatnak ki. Az északnyugati, nyugati irányú szelet nagy területen tartósan erős, elsősorban Sopron térségében, illetve a zivatarok környezetében viharos lökések is kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 14 és 18 fok között alakul.

 

KEDD

  • A változó mennyiségű és vastagságú felhőzet mellett általában több, nagyobb eséllyel északkeleten kevesebb időre süthet ki a nap.
  • Elszórtan, nagyobb számban az északkeleti megyékben fordulhat elő zápor, esetleg zivatar.
  • A nyugati, északnyugati szél élénk, időnként erős lesz.
  • A minimum-hőmérséklet többnyire 4 és 10 fok között alakul, de a szélvédett, kevésbé felhős tájakon ennél egy-két fokkal hidegebb is lehet.
  • A csúcshőmérséklet 13 és 18 fok között várható.

 

SZERDA

  • Többnyire gomolyfelhős idő várható, általában többórás napsütéssel.
  • Kevés helyen továbbra is előfordulhat záporeső, esetleg zivatar.
  • Megélénkül, néhol megerősödik az északi, északnyugati szél.
  • Hajnalra az ország döntő részén 4 és 9 fok közé hűl le a levegő, de a szélvédett, derült részeken ennél alacsonyabb értéket is mérhetünk.
  • A legmelegebb órákban 13, 18 fok valószínű.

 

CSÜTÖRTÖK

  • Gomolyfelhős időre van kilátás többórás napsütéssel.
  • Helyenként előfordulhat záporeső.
  • Időnként élénk lökések kísérhetik az északi, északkeleti szelet.
  • Hajnalra általában 3 és 8 fok közé hűl le a levegő, de a hidegre érzékeny helyeken egy-két fokkal hűvösebb lehet az idő.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között várható.

 

PÉNTEK

  • A gomoly-, majd a nyugat felől megnövekvő fátyolfelhők mellett általában több órára kisüt a nap.
  • Csapadék nem valószínű.
  • Helyenként élénk lökések kísérhetik az északi, majd a délkeletire forduló szelet.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 3 és 8 fok között alakul, de a hidegre érzékeny helyeken kissé hűvösebb lehet az idő.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 19 fok között alakul.

 

SZOMBAT

  • Változóan, időszakosan erősebben felhős időre van esély.
  • Csapadék nem valószínű.
  • A déli, délkeleti szelet élénk lökések kísérhetik.
  • Hajnalban jobbára 4, 9, délután 15, 20 fokot mérhetünk.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Továbbra is változékony marad az időjárás. Hideg levegő áramlik a Kárpát-medencébe. Emiatt fáradékonyság, görcsös migrénes fejfájás előfordulhat.
A légnyomás emelkedik.