A hét utolsó napján még egy kicsit visszatér a tikkasztó forróság, a jövő hét elejétől viszont markáns változás kezdődik. Nem csak a hőség ér véget, csapadékra is van kilátás.
Vasárnap a fátyol- és gomolyfelhők mellett sok napsütésre számíthatunk. A nap első felében még legfeljebb északnyugaton, északon alakulhat ki néhol zápor, zivatar. Átmeneti szünetet követően késő délutántól újabb hullámban lehet számítani előfordulásukra, melyre északnyugaton mutatkozik a legnagyobb, míg délkeleten, keleten a legkisebb esély. Akár heves zivatarok is lehetnek. A déli, délnyugati szél több helyen megélénkül, a nap második felében a zivatarokat viharos lökések is kísérhetik. A hőmérséklet csúcsértéke többnyire 32 és 38 fok között várható, északnyugaton ennél pár fokkal alacsonyabb is lehet a maximum.
Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:
5 fotó megtekintése
d1_h_borult_vilagitotorony
Hétfőn frontális felhőzet halad kelet felé, de az ország nagy részén így is sok lesz a napsütés. Többfelé várható zápor, zivatar, heves zivatarok is kialakulhatnak. Nagy területen megerősödik a déli, délnyugati szél, amely napközben északnyugatira nyugatira fordul. Zivatarok környezetében átmenetileg viharos széllökések is előfordulhatnak. A hőmérséklet hajnalban döntően 16, 24 fok között várható, de a hidegre hajlamos helyeken ennél több fokkal alacsonyabb is lehet. A csúcsérték is tág határok között valószínű: északnyugaton 24, délkeleten, keleten 35 fok körüli értékekre számíthatunk.
Fotó megosztása:
d2_k_eso_teto
Kedden hosszabb-rövidebb napos időszakok mellett sok felhőre számíthatunk. Sokfelé várható eső, zápor, zivatar, többfelé jelentős mennyiség is eshet. Az északnyugati szél sokfelé megerősödik. A hőmérséklet hajnalban 13, 21, délután általában 20, 25 fok között valószínű, de a Tiszántúlon 26, 29 fok is lehet.
Fotó megosztása:
d3_sze_gomoly
Szerdán az ország északkeleti harmadán nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, másutt változó felhőzetre, több-kevesebb napsütésre számíthatunk. Az északkeleti tájakon ismétlődő jellegű eső, zápor valószínű, egy-egy zivatar is lehet, az ország többi részén elszórtan alakulhat ki zápor, zivatar. Az északnyugati szelet továbbra is több helyen kísérik erős lökések. Hajnalban 11, 17, délután 18, 24 fokra számíthatunk, északkeleten lesz a hűvösebb.
Fotó megosztása:
d4_cs_nap_macska
Csütörtökön gomolyfelhős, napos idő várható. Elszórtan - nagyobb eséllyel északkeleten - fordulhat elő zápor, zivatar. Az északnyugati, északi szél többfelé megerősödik. Hajnalban 6, 15, délután 20, 25 fok valószínű.
Fotó megosztása:
d5_p_lepke
Pénteken napos időre lehet számítani gomolyfelhőkkel. Az északkeleti tájakon előfordulhat zápor, zivatar. A légmozgás többnyire gyenge vagy mérsékelt marad. Hajnalban 6, 15, délután 22, 28 fok valószínű.
Fotó megosztása: