Égzengés váltja az esős napokat

2021. április. 18 13:03

A hétfőn még az ország nagy részén esős időt okozó mediterrán ciklon észak felé elhagyja térségünket, majd a hét közepén enyhébb, de záporokkal, zivatarokkal tarkított időjárásra számíthatunk.

Hétfőn a Dunántúl nyugati és középső részein, illetve északon estig tartósan borult, esős marad az idő, máshol viszont gomolyosodni kezd a felhőzet, a nap is kisüthet rövid időre, egy átmeneti délelőtti csapadékszünetet követően pedig záporok alakulhatnak ki, északkeleten és délnyugaton zivatar is előfordulhat. Az északi, északkeleti szél már csak a Nyugat-Dunántúlon lesz élénk. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 7 fok között várható, az Északi-középhegység völgyeiben lehet a leghűvösebb idő. A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 14 fok között alakul.

 

kedd

  • Reggelig még lehetnek felhősebb tájak, és főként a Dunántúlon további gyenge eső is előfordulhat.
  • Napközben mindenhol felszakad a felhőzet, és erőteljes gomolyfelhő-képződésre számíthatunk több helyen záporral, zivatarral.
  • Az északi, északnyugati szél megélénkül, helyenként megerősödik.
  • Zivatarok környezetében is lehetnek erős vagy viharos széllökések.
  • A hőmérséklet hajnalban 1, 7, délután 12, 17 fok között valószínű.

 

szerda

  • Erőteljes nappali gomolyfelhő-képződés várható több helyen záporral, zivatarral.
  • A nyugati, délnyugati szelet sokfelé élénk, helyenként erős lökések kísérik.
  • Zivatarok környezetében is lehetnek erős vagy viharos széllökések.
  • A hőmérséklet hajnalban 0, +6, délután 14, 19 fok között alakul.

 

csütörtök

  • Erőteljes lesz a nappali gomolyfelhő-képződés.
  • Több helyen, nagyobb eséllyel az északi országrészben kialakulhatnak záporok, zivatarok.
  • A délnyugati szelet élénk, több helyen erős lökések kísérik.
  • Zivatarok környezetében is lehetnek erős vagy viharos széllökések.
  • Hajnalban általában 2, 7, a délutáni órákban 15, 20 fokot mérhetnek.

 

péntek

  • Változóan felhős időre van kilátás több-kevesebb napsütéssel.
  • Elszórtan előfordulhat záporeső, helyenként zivatar is lehet.
  • Az északnyugatira forduló szél megélénkül, időnként megerősödik.
  • A hajnali órákban 4, 10, délután 13, 19 fok valószínű.

 

szombat

  • Gomolyfelhős időre van kilátás többórás napsütéssel.
  • Néhol kialakulhat zápor.
  • Az északi szelet élénk lökések kísérhetik.
  • Hajnalban 0, +5, délután általában 12, 16 fok valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Kedden érkezik a következő front a magasabb rétegekben. MA átmenetileg nem kell fronthatástól tartani.

A légnyomás csökken.