Éppen a hosszú hétvégére nyugodhat meg az idő

2020. augusztus. 16 12:53

Egészen a hét közepéig záporokkal, zivatarokkal tarkított időben lesz részünk. A fülledt napok sorában csütörtöktől érkezhet változás, száraz, meleg, napos időre van kilátás.

Hétfőn a napos időszakok, illetve a fátyolfelhők mellett többfelé erőteljes gomolyfelhő-képződésre lehet számítani. Az országban több helyen előfordul záporeső, zivatar. A déli szél helyenként megélénkül, zivatarok környezetében átmenetileg erős vagy viharos széllökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 31 fok között alakul.

 

KEDD

  • A több-kevesebb napsütés mellett közepesen vagy erősen felhős lesz az ég.
  • Több helyen várható záporeső, zivatar.
  • Helyenként megélénkül az északnyugati, a Tiszántúlon a délnyugati szél. zivatarok környezetében átmenetileg erős, illetve viharos széllökések is lehetnek.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14 és 20, a maximum-hőmérséklet 26 és 31 fok között alakul.

 

SZERDA

  • A rövidebb napos időszakok mellett általában közepesen vagy erősen felhős lesz az ég.
  • Több helyen számítani lehet záporesőre, zivatarra, nyugaton helyenként eső is valószínű.
  • A Dunántúlon sok helyütt megélénkül az északnyugati szél, máshol mérsékelt marad a légmozgás.
  • Zivatarok környezetében átmenetileg erős vagy viharos széllökések is várhatók.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 18, a csúcshőmérséklet általában 25 és 30 fok között alakul, de nyugaton helyenként csak 22, 24 fokot mérhetnek.

 

CSÜTÖRTÖK

  • Keleten is csökken a felhőzet, általában napos, gomolyfelhős idő várható, majd nyugatról fátyolfelhők is jöhetnek.
  • Főleg keleten szórványosan még előfordulhat záporeső, zivatar, estére ott is megszűnik a csapadék.
  • Az északnyugati, nyugati szél időnként megélénkül, zivatar térségében átmenetileg erős vagy viharos széllökések is lehetnek.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14 és 19, a legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 31 fok között alakul.

 

PÉNTEK

  • Napos időre van kilátás kevés gomolyfelhővel.
  • Csapadék nem várható.
  • A változó irányú szél általában gyenge vagy mérsékelt marad, csupán a Kisalföldön élénkül meg a déli szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 13 és 19, a legmagasabb nappali hőmérséklet 28 és 33 fok között alakul.

 

SZOMBAT

  • Sok napsütés várható, majd késő délutántól északnyugat felől növekedni kezd a felhőzet.
  • Estétől északnyugaton már előfordulhat zápor, zivatar.
  • Többnyire mérsékelt déli szélre számíthatunk, majd estétől a Dunántúlon megélénkül, helyenként megerősödik az északnyugatira forduló szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 15 és 21, a legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 34 fok között alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Pár fokos lehűlést hoz a hidegfront. A kánikula átmenetileg mérséklődik. A parlagfű szezon kezdetét vette.
A légnyomás tovább csökken.