Erős, néhol viharos széllel érkezik a lehűlés

2020. április. 12 5:03

Egészen hétfő délutánig tart a napsütéses szép idő: markáns hidegfront érkezik, 10-15 fokos lehűlést hozva. Némi esőre is számíthatunk, mely azonban a legtöbb helyen nem jelent majd megoldást a kialakult szárazságra.

Vasárnap a többórás napsütés mellett elsősorban az ország északnyugati, északi felében gomolyfelhők képződnek, majd délután nyugat felől megnövekszik a fátyolfelhőzet. A legtöbb napsütés az Alföldön valószínű. Vasárnap az Alpokalja fölé egy-egy zápor besodródhat. A déli szelet élénk, a Kisalföldön néhol erős lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között várható. Késő este 11, 17 fokra számíthatunk.

 

HÉTFŐ

  • Magasszintű felhőzet szűri a napsütést, eleinte csupán a keleti, északkeleti országrészben lehet alacsonyabb szintű felhőzet. Délutántól már többfelé megvastagodik a felhőzet, és az ország északi felén többfelé lehet záporeső, néhol zivatar is.
  • A keleti, északkeleti országrészben már a reggeli, délelőtti órákban kisebb eső, záporeső előfordulhat. Délutántól az ország északi felén többfelé lehet záporeső, néhol zivatar is.
  • Napközben többfelé megélénkül, néhol meg is erősödik a délnyugati szél, mely délutántól egyre nagyobb területen nyugatira, északnyugatira fordul.
  • Élénk, erős lökések az északi szelet is kísérhetik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között alakul.

 

KEDD

  • Éjszaka erősen felhős vagy borult lesz az ég. A délelőtti órákban északnyugat felől várhatóan elkezd vékonyodni, szakadozni a felhőzet. Délután tovább csökken a felhőzet.
  • Éjszaka többfelé alakulhat még ki eső, zápor, esetleg egy-egy zivatar. Délután legfeljebb néhol lehet futózápor, csökken a csapadékhajlam.
  • Az északi, északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és a Bodrogközben viharos széllökések.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 8, a legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 fok között alakul.

 

SZERDA

  • Nagyrészt derült vagy gyengén felhős lesz az ég, az északkeleti, keleti megyékben lehet felhősebb idő.
  • Csapadék nem várható.
  • Napközben többfelé kísérhetik élénk lökések az északi, északnyugati szelet.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -4 és +2 fok között alakul, de a fagyzugos tájakon ennél pár fokkal hidegebb is lehet.
  • Az ország nagy részén tehát igen csípős lesz a hajnal, kemény fagy várható.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 16 fok között valószínű.

 

CSÜTÖRTÖK

  • Derült vagy gyengén felhős lesz az ég.
  • Csapadék nem lesz.
  • A szél mérsékelt marad.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és +4 fok között várható, tehát ismételten többfelé lehet fagyra számítani.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 fok között valószínű.

 

PÉNTEK

  • Változóan felhős, napos időre van kilátás.
  • Csapadék nem várható.
  • Eleinte gyenge vagy mérsékelt marad a déli szél, majd az északira forduló szelet élénk lökések kísérhetik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 8, a legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 24 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Átvonult egy hidegfront, holnap érkezik egy újabb ciklon. Nem csoda, ha nem érzik jól magukat a frontérzékenyek. Időnként megerősödik a szél, ami csökkenti a hőérzetet.

A légnyomás emelkedik.