Hamarosan kezdődik az újabb esőzés

2021. november. 03 5:11

Szerda délután újabb csapadékzóna éri el hazánkat, amelyből csütörtökön már sokfelé várható eső. A legtöbb csapadék előreláthatólag a Tiszántúlon hull majd.

Szerdán a köd, illetve a rétegfelhőzet egyes területeken akár makacsul tarthatja magát. Másutt még lesznek naposabb tájak a nap első felében, ugyanakkor délutántól újra egyre nagyobb területen vastagszik, záródik a felhőtakaró, és késő délutántól, estétől délnyugat felől egyre többfelé számíthatunk esőre, záporra. Több helyen megélénkül, elsősorban az Észak-Dunántúlon megerősödik a délkeleti, déli szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 11 és 18 fok között várható, de a tartósan rétegfelhőzettel borított területeken ennél hidegebb is lehet. Késő este 8, 15 fok valószínű.

 

csütörtök

  • Erősen felhős, illetve borult idő lesz a jellemző, de délkeleten eleinte még vékonyabb lehet a felhőtakaró.
  • Késő délután, este nyugaton, északnyugaton ugyanakkor már vékonyodik, szakadozik a felhőzet.
  • Sokfelé várható eső, zápor, több helyen jelentős mennyiség is hullhat.
  • Az ország délkeleti felén zivatar sem kizárt.
  • Békés és Csongrád-Csanád megyében erős, olykor viharos lökések kísérik a déli szelet, majd estétől a Dunántúlon északnyugatira fordul a légáramlás.
  • A hajnali 4, 13 fokról általában 10 és 17 fok közé emelkedik a hőmérséklet, de délkeleten több fokkal melegebb idő valószínű.

 

péntek

  • Északnyugaton szakadozottabb lehet a felhőzet, másutt inkább erősen felhős vagy borult lesz az ég.
  • Az ország délkeleti megyéiben szórványosan előfordulhat eső, zápor.
  • Éjszaka foltokban párásság képződik.
  • Az északnyugati szél többnyire mérsékelt marad.
  • A minimum-hőmérséklet 2 és 12 fok között valószínű, keleten a magasabb, nyugaton az alacsonyabb értékekkel, míg a maximum általában 10 és 15 fok között várható.

 

szombat

  • A változó mennyiségű és vastagságú felhőzet mellett számítani lehet több-kevesebb napsütésre is.
  • Az éjszaka képződő köd napközben valószínűleg mindenütt feloszlik.
  • Számottevő csapadék nem valószínű.
  • Az északi, északnyugati szél többnyire mérsékelt marad.
  • A minimum-hőmérséklet -2 és +6, a csúcsérték általában 9 és 14 fok között alakul.

 

vasárnap

  • Éjszaka kiterjedtebb ködös területek alakulhatnak ki, amelyek napközben csak nehezen oszlanak fel.
  • Másutt ugyanakkor alapvetően napos idő valószínű.
  • Csapadék nem valószínű.
  • Mérsékelt marad a légmozgás.
  • A minimum-hőmérséklet általában -2 és +3 fok között alakul, de a fagyzugokban -3, -4 fokot is mérhetnek.
  • Kora délután többnyire 11, 15 fok várható, de a tartósabban ködös tájakon 8, 10 fok is lehet.

 

hétfő

  • Éjjel sokfelé számítani lehet ködre, illetve rétegfelhőzetre, amelynek egy része napközben is tartósabban megmaradhat.
  • Másutt a változó felhőzet mellett több-kevesebb napsütés is várható.
  • Számottevő csapadék nem valószínű, de itt-ott előfordulhat kisebb eső.
  • Néhol megélénkül az északi, északnyugati szél.
  • A hajnali -2, +5 fokról 8, 14 fokig emelkedhet a hőmérséklet.
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Kettősfronthatás

Bár középpontja keletebbre húzódik, frontjai még mai is felettünk lesznek. A sok felhő a hangulatunkat is kedvezőtlenül befolyásolja.

A légnyomás nem változik.