Hétfőig folytatódik a kivételesen meleg időjárás hazánkban, majd keddtől felhősebbre, csapadékosabbra fordul az idő. Hűvösebb időszak veszi kezdetét.
Szombaton túlnyomóan derült, csapadékmentes időre számíthatunk, legfeljebb a Dunántúlon lehet kevés fátyolfelhő az égen. A délire forduló szél a Kisalföldön megélénkül, egy-egy helyen megerősödik. Délutánra 26 és 31 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 17, 22 fok valószínű.
Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:
5 fotó megtekintése
homokvar_nyar
Vasárnap a hajnali pára-, ködfoltok feloszlása után derült vagy fátyolfelhős, napos, száraz időre van kilátás. A délkeleti, déli szél az Észak-Dunántúlon és a Dél-Alföldön megélénkül, Sopron környékén erős széllökés is lehet. A minimum-hőmérséklet általában 12, 19 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken néhány fokkal hidegebb is lehet. A maximum-hőmérséklet 26, 32 fok között várható.
Fotó megosztása:
oszi_taj_vulkan_hegy
Hétfőn a hajnali pára-, ködfoltok feloszlása után derült vagy fátyolfelhős, napos, csapadékmentes időre számíthatunk. A déli, délkeleti szél többfelé lesz élénk, északnyugaton és délkeleten erős. A hőmérséklet hajnalban általában 13, 20 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken ennél néhány fokkal alacsonyabb értékeket is mérhetnek. Délutánra 27, 33 fok közé melegszik fel a levegő.
Fotó megosztása:
villamok_esofuggony
Kedden nyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, és a csapadékhajlam, így arrafelé haladva egyre inkább felhős, borult idő valószínű, míg keletebbre sokat süthet a nap. Az ország keleti, délkeleti felén nem várható csapadék. Eleinte déli, majd északi, északkeleti szél lehet a jellemző, mely helyenként megélénkülhet. A hőmérséklet hajnalban általában 13, 20 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken ennél néhány fokkal alacsonyabb értékeket is mérhetnek. A maximum-hőmérséklet általában 26, 32 fok között valószínű, de a felhősebb nyugati, északnyugati tájakon ennél jóval hűvösebb lehet, mindössze 20 fok körül alakulhat a csúcsérték.
Fotó megosztása:
seta_esoben_esokabat
Szerdán eleinte általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, legfeljebb a keleti határvidéken lehet kevesebb a felhő, majd napközben délnyugat felől egyre nagyobb területen szakadozik, csökken a felhőtakaró és süt ki a nap. Többfelé lehet számítani esőre, záporra, zivatarra. Keleten a legkisebb a csapadék esélye. A keleties szél többfelé megélénkülhet. A hőmérséklet hajnalban 11 és 19, délután 19 és 29 fok között valószínű, északkeleten, északon lesz hűvösebb, míg délen melegebb az idő.
Fotó megosztása:
borongos_sziget_eso
Csütörtökön változóan felhős idő ígérkezik többórás napsütéssel. Nagyobb területen várható csapadék. Élénk erős lesz a délies irányú szél, mely egyre inkább északias irányba fordulhat. A hőmérséklet hajnalban 10 és 18, délután 17 és 27 fok között valószínű, északnyugaton lesz a hűvösebb, míg délkeleten a melegebb idő.
Fotó megosztása: