Hidegörvény lopja el előlünk a napfényt a hétvégén

2021. május. 26 12:57

A hétvége két napja közül a szombat ígérkezik nyugodtabbnak, aznap még bízhatunk több-kevesebb napsütésben. Vasárnapra azonban beborul az ég és főként délnyugaton az eső is elered.

Csütörtökön a fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütésre számíthatunk. Késő délutánig csak a Kisalföldön és az Alpokalján, később északnyugat felől már egyre nagyobb területen lehet vastagabb a felhőzet. Késő délutánig legfeljebb az északnyugati határ környékén lehet gyenge csapadék, később a nyugati, majd a délnyugati megyékben valószínű eső, záporeső, a határ környékén egy-egy zivatar is előfordulhat. Kis eséllyel Borsodban is lehet zápor. Az északnyugati, északi szelet nagy területen élénk, helyenként erős lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 20 és 25 fok között alakul, de a felhősebb északnyugati tájakon 17, 19 is lehet.

 

PÉNTEK

  • Szakadozott frontfelhőzet vonul át rajtunk, miközben fokozatosan gyengül a csapadékrendszere.
  • Napközben gomolyfelhők képződnek, amelyekből helyenként zápor, esetleg zivatar kialakulhat.
  • Megélénkül, többfelé megerősödik az északnyugati, északi szél.
  • Zivatar térségében viharos széllökésekre is számítani kell.
  • A hajnali 9, 14 fokról délutánra 18 és 24 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

 

SZOMBAT

  • Éjszaka vastag felhősávok érkeznek, majd napközben erősen gomolyfelhős időre számíthatunk hosszabb-rövidebb napos időszakokkal.
  • Elszórtan lehet zápor, esetleg zivatar.
  • Az északnyugati, északi szél sokfelé megélénkül, néhol megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6, 13, a legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 23 fok között alakul.
  • Hétvégétől időjárásunkat egy magassági hidegörvény alakítja, így az előrejelzések bizonytalansága a szokásosnál nagyobb.

 

VASÁRNAP

  • Erősen felhős vagy borult lesz az ég, csak rövid napos időszakok valószínűek.
  • Több helyen eső, zápor várható, néhol beágyazott zivatar is lehet.
  • Nagyobb valószínűséggel az ország déli, délnyugati felén lesz csapadék.
  • Az északi szél időnként megélénkül.
  • Hajnalban 8, 14, a délutáni órákban 15, 21 fok lesz a jellemző.
  • A csapadékos tájakon lesz a hűvösebb.

 

HÉTFŐ

  • Többnyire borult vagy erősen felhős időre van kilátás.
  • Többfelé eső, zápor valószínű. Továbbra is délen van nagyobb valószínűsége a csapadéknak.
  • Az északi szelet nagy területen kísérik élénk széllökések.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 13, a legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 20 fok között valószínű.

 

KEDD

  • Többnyire közepesen vagy erősen felhős idő a legvalószínűbb.
  • Több helyen zápor, zivatar valószínű.
  • Az északkeleti, északi szelet nagy területen kísérik élénk széllökések.
  • A hajnali órákban 9 és 14 fokot mérhetünk.
  • Délutánra 17 és 22 fok közé melegszik fel a levegő.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás